Arisztotelész Nikomakhoszi Etikájában ezt olvashatjuk az okosságról (phronesis, amit fordíthatunk gyakorlati bölcsességnek is):

„az okos ember jellemző tulajdonságának azt tartjuk, hogy jól meg tudja fontolni mindazt, ami neki jó és hasznos; éspedig nemcsak részlegesen, pl. hogy mi felel meg egészségének és testi ereje fenntartásának, hanem általában véve, hogy mi válik javára a jó élet szempontjából. (…) Ha a cél jó, akkor az ügyesség dicséretre méltó; ámde ha rossz, akkor az ügyesség agyafúrtság; ezért van az, hogy az okos embert ügyesnek és agyafúrtnak is szokták mondani. (…) Lehetetlenség tehát, hogy valaki okos lehessen, ha erkölcsileg nem jó."

Fentiek alapján erős a gyanúm, hogy Orbán Viktor nem Arisztotelész etikáját mérlegelte, amikor 1989-ben azt állította Simicska Lajosról: „ő volt a legokosabb közöttünk." Persze, tény, hogy a Nemzeti Nagyvállalkozó akkori munkásságáról erősen korlátozott a tudásunk, az azonban biztosnak tetszik, hogy Simicska későbbi tevékenysége nem igazán illeszthető az erkölcsi jó kategóriájába. Ettől még agyafúrtnak teljes joggal nevezhető az ember, aki mindig pontosan látta, mi válik éppen a javára, miként érdemes úgy cselekednie, hogy az számára a leghasznosabb lehessen. Hogy a közbeszerzések folyamatos elnyerésének, a manipulatív médiabirodalom felépítésének a gyakorlata nem volt a legetikusabb? Hát aztán, hol érdekelje ez a kiskapuzó kádárizmusból érkező nagyvállalkozót, aki csak azt végezte nagyban, amit számosan mások kicsiben. Mi ez, ha nem az a virtigli magyar virtus, aminek olyannyira szeret a miniszterelnök hízelegni?

Advertisement

Legokosabbköztünk Lajosról így számolt be Fodor Gábor a Csak a narancs volt című kötetben: „Neki egyébként az volt az elve, hogy nem szabad szépirodalmat olvasni, nem kell koncertekre vagy moziba járni, és minden időt a szakkönyveknek kell szentelni. Így azután ki se nagyon járt a kollégiumból. Néha elment, és szertartásszerűen nagyon sokat ivott. Ilyen típus volt." Ennek jegyében elnézést kell kérnem posztindító györgypéterkedésemért: valójában Simicska Lajost a nikomakhoszi etikával letámadni épp úgy nem a legelegánsabb, mint a kanti etikával példálózva számon kérni Orbán Viktort.

A szóban forgó, a '90-es évek eleji szárszói találkozóról nemrég előkerült videón azt láthatjuk: György Péter a zavaros székházüggyel támadja le Orbánt, a Fidesz pragmatizmusát még Kant etikája által sem igazán megengedhetőként ábrázolva. „Ha csel, hát legyen csel" – vázolta válaszában a következő évtizedek fideszes politikai filozófiáját Orbán, majd hosszabb válaszában kifejtette, hogy de hát a többiek is. Ha a rendszerváltás nem is, de ez biztosan le volt zsírozva előre, kimondatlanul is: eztán a sértett jobboldal majd még pragmatikusabb lesz és e köré kerít macchavelliánus politikai filozófiát, a liberális értelmiség pedig majd hozza az erkölcsi ellenérveket, meg a sokszor tényleg utópikus elképzeléseket. A jobboldal erre majd (olykor jogosan) kettős mércét kiált („bezzeg, amikor Horn Gyula, amikor Medgyessy Péter, amikor Gyurcsány Ferenc, akkor nem volt baj, mi???"), majd annak rendje és módja szerint folyhat tovább az árokásás, a hazudozás és a paternalista népboldogítás, míg a haza végleg fényre nem derül.

Mindemellett viszont el kell ismerni: kettős mérce ide és értelmiségi gőg oda, azért az arisztotelészi etikát mégsem érdemes kihajítanunk a szemétbe. Így pedig látnunk kell azt is: ha mindenki ugyanúgy csinálja és ha törvényesítve is van, Simicska tevékenysége azért egy jottányit sem lesz elfogadhatóbb – miként ellenérzéseinket bőven van jogunk felemlegetni az orbáni hatalomgyakorlással szemben is.

Advertisement

Mindezek onnan jutottak eszembe, hogy mostanság Simicska Lajos érdekes pálforduláson megy keresztül. A háttérből manipuláló oligarcha hirtelenjében a sajtószabadság harcos védelmezője lett, akinek nagyon nem tetszik, "ahogy ezek a fiúk a dolgaikat intézik". A helyzet pedig úgy áll, hogy választhatunk, Simicska úr legyen a sajtószabadság lángjának lelkes őrzője, vagy inkább a Célpont keménykötésű, a hatalom ellenfeleinek leleplezésétől sosem tartó négyese. Utóbbiak több héttel Simicska ámokfutása után egy közel húsz másodperces műremekben kifejtették, hogy ők eddig bírták, szerintük ugyanis Orbán Viktor nem geci. Később a Hír24-nek azt állították: őket ugyanúgy zavarta volna, ha Tóbiás Józsefet gecizik le, és egyébként sem szeretnének Simicska háborújában részt venni, mert újságírónak érkeztek, nem katonának.

Újságírónak, nem katonának. És nem szakad rá a plafon a civilek több mint tíz évvel ezelőtti fűügyeit és a prostituáltként dolgozó előadóművészt bátran leleplező, saját drogtesztjükkel villogó médiapitbullokra. Azokra, akik eddig kiemelt fizetésért végezték évekig dicstelen munkájukat, nem sokat törődve bármiféle erkölcsi megfontolással vagy a sajtó függetlenségének fontosságával. Idén év elején például a Novák Előd által frissen megtámadott, cigánynak mondott családot baszogatták rendkívül ízléses módon. Most az ő hatalomnak tett hűségesküjüket láthattuk, amivel ezek a derék tényfeltárók egyúttal azt a látszatot is keltették, hogy aki a Nemzetnél és a HírTV-nél marad, az Simicska katonája.

Ha csel, hát legyen csel" – mondta Orbán Viktor a '90-es évek elején, majd megszerzett magának és a jobboldalnak minden hatalmat, hogy az erőt helyezhesse szembe az ésszel, Macchiavelli fejedelmét az arisztotelészi etikával. Aztán majd meglátjuk, ki kerekedik végül felül.

Feltehetőleg Simicska ma is inkább a szakkönyveket bújja, mint hogy moziba járjon, de azért ajánlom neki megtekintésre a Leviatán című filmet: ha más belátás nem is történik, tükörbe nézni mindig érdemes, meglátva ezúttal a farizeus, korrupt hatalombirtokost, aki sosem rest erejével rendelkezvén azt gondolni, hogy a seggéből rángatta elő a fél világot.

Nekünk pedig azon érdemes elgondolkoznunk: valóban olyan végtelenül szórakoztató-e tényleg az, hogy Simicska a negyvenedik fideszes akárkit is olyan szenvedéllyel küldi el a kurva anyjába, mintha tényleg nem lenne holnap. Tényleg érdemes vajon századszor is rácsörögni, hátha az aktuális hülyegyereket is hajlandó lesz gecinek nevezni?

Nem épp szívderítő a Leviatán vége, ahogy a magyar közállapotokat látva sincs okunk kérni még egy kávét, sem popcornt és kólát bekészíteni: lehet, hogy vicces elképzelni azt az abszurdot, ahogy Simicska Lajos a kamerák kereszttüzében takarja be Kisberk Szabolcsot, de én azért nem szórakoznék ezen olyan felhőtlenül. Simicska tényleg agyafúrt, miként a célpontosok is: épp most stilizálják magukat a sajtószabadság lelkes védelmezőivé, a hatalom áldozataivá – miközben utóbbiak feltehetőleg épp úgy segítik majd "tényfeltárásaikkal" a másik hatalmat, hisz megtehetik bátran a jövőben is. A célpontosok elmondásuk szerint már kaptak is ajánlatokat, és Simicskát sem kell félteni: ha csak abba belegondolunk, hány interjút adott az elmúlt egy hónapban, és ezek közül hányban kényszerült magyarázkodni dicstelen tevékenysége miatt, akkor biztosan nem lehetnek kétségeink a nagyvállalkozó agyafúrtságát illetően.

Okosnak azért ne nevezzük ezeket az embereket.

Fotó: Origo