A Heti Válasz vezető anyaga ezen a héten Ablonczy Bálint három oldalas cikke Magyarország elszigetelődéséről. A Présben című írás fideszes forrásokra hivatkozva írja: az oroszbarátság és az illiberális demokrácia propagálása miatt a következő időszakban eddigi barátainkra sem számíthatunk. Az Európai Néppárt és Lengyelország is kihátrál mögülünk, és az orosz szankciók miatt tiltakozó Csehország és Szlovákia sem fog mögénk állni. Oroszországnak pedig csak addig vagyunk értékesek, amíg van ráhatásunk az EU-ra.

Ha komolyabb szankciókat vezet be az EU Magyarországgal szemben, például a szavazati jogunk felfüggesztését – írja Ablonczy–, akkor viszont az oroszoknak sem fogunk sokat érni. Ennél is súlyosabb csapás lehet a kormánynak, ha Brüsszel felfüggeszti az uniós források folyósítását: Magyarországon a beruházások 95 százaléka (!) valósul meg részben vagy egészben uniós forrásból. Erre a lépésre pedig megvan az esély: a demokratikus, ún. koppenhágai normák betartását vizsgáló, most felálló testület első vizsgálatát Magyarországgal kapcsolatban fogja lefolytatni. Eközben az EU csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálódni fog különböző korrupciógyanús ügyekben. Eddig a lapszemle.

Advertisement

A "pragmatikus", kelet felé nyitó külpolitikai gondolkodás és az illiberális állam kiépítése tehát teljesen elszigetelt helyzetbe kormányozta az országot: az előző ciklusban nyitott újabb és újabb frontokkal, a közelmúltban pedig az Oroszországhoz történő teljesen nyílt közeledéssel (Paks, Déli Áramlat) az utolsó kitartó szövetségeseit is elmarta maga mellől a kormány, miközben a gazdaság sem muzsikál olyan nagyszerűen. Egy teljesen elszigetelt, szövetségesek nélüli ország pedig semmilyen célját nem fogja tudni megvalósítani. Ez az irány csak akkor lesz jó, ha a kormánypárti éceszgéberek és fantaszták álma beteljesül, és ripsz-ropsz összeomlik a nyugat.