És ha majd a tollforgató terroristák megkérdezik: hé, miért csináltátok? Miért?

Odavagytok a nagy lebőgésekért? Ti egy árva kukkot se szóljatok akkor. Úgysem értenék, miért csináltátok. Nem értenék, hogy csak a bajtársak miatt. Meg az étolajért. Meg a szilvalekvárért. Meg az Orb... országért.

És elmondhatjátok majd: már megérte. Még ha nem is jött össze a beszállás a bakui piacra. Sem az ankaraira. Sem a rijádira. De még az ománira sem.

Ott volt viszont az a pár csodálatos hónap. Amíg az egekben lehetett érezni magatokat. Magunkat. A fellegekben, barátaim. És nem számítottak a gúnyolódók, a röhögők, a hitetlenkedők. Az elefánttestű, tyúkmellű, tevepatájú, liberális mocsadékok. Mert miénk volt a Sólyom. Az LMP-é meg, persze, sosem lesz, akárhogy is szeretnék.

De nem lesz Sólyom Légitársaságuk a most huhogóknak sem. A hivatásos gonoszkodóknak. A sikertelenségnek örvendőknek. Az apokalipszis katasztrófaturistáinak. A leprajárványon kacagóknak. Meg a lapodnak sem, Bandi. Szóval majd akkor kacagjatok, ha időhomokórák helyett ti is létre próbáltok hozni valamit, amin el lehet repülni Londonba mosogatni. Vagy Ománba, esetleg Azerbajdzsánba.