A nagy híroldalak ugyan nem, de néhány poszt a Facebookon megemlékezett arról, hogy 25 évvel ezelőtt, 1988. szeptember 12-én volt Budapesten az akkor már félig legális ellenzéket egyesítő tüntetés, a Bős-Nagymarosi vízlépcső megépítése ellen.

A magyar állam már az 1963-tól fogva tervezett egy a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal közösen üzemeltetett, energiatermelésre szolgáló komplex vízlépcső-rendszert, amelynek erőmű-egysége a csehszlovákiai Bősön (Gabčíkovo) lett volna, míg a rendszert a nagymarosi vízlépcső zárta volna, 1990-es ütemezéssel. Az 1988 áprilisában megalakult Duna Kör nyilvánosságra hozta, hogy a tervezett építkezés környezetromboló hatású: eltünteti a Szigetköz vízellátásának nagy részét, és véglegesen beszennyezi a Dunát és a karsztréteget. Ezután jól szervezett kisebb civil tiltakozó akciók sora vezetett el a szeptemberi nagy demonstrációhoz, amelynek közvetett következményeként 1989-ben a magyar kormány leállította a munkálatokat. A történelem leghosszabb ideig (máig) húzódó hágai pere lett a dologból.

Advertisement

A megemlékezések elmaradását részben az is indokolhatta, hogy éppen idén nyáron terjedt el a sajtóban Mészáros Csabának ,a BME vízügyi szakemberének a véleménye, mely szerint az eredeti tervek szerint megépített Bős-Nagymaros körüli tiltakozások megalapozatlanok voltak, az erőmű szerinte pedig nemcsak az idei árvíz ellen kínált volna hathatós védelmet, hanem valóban kifizetődőnek tartotta a tervet, sőt, utalt arra is, hogy egyes kormányzati körök a projekthez hasonló elképzelések felújításán is gondolkodtak a közelmúltban. A felvetett kérdések még ma is gerjesztenek némi vitát, de Mészárosnak azzal az állításával nehéz vitatkozni, hogy az 1988-as közhangulat nagyon is átpolitizálta a szakmai kérdéseket.

Magát a jelentős tömeget megmozgató Vörösmarty téri demonstrációt az első, mai értelemben vett gerillakampány előzte meg, és a Duna védelme mintegy szimbolikus, egyedi ügyként a Grósz-Kádár-féle kései államszocializmus elleni tiltakozássá, valamint a civil érdekérvényesítés első komoly sikerévé vált.

Advertisement

A '88-ban a környezeti beavatkozás olyan mértéke amely a vízlépcső terveiben szerepelt, egyértelműen a sztálini időket idézet föl. Ez vezethetett ahhoz, hogy éppen az élővilág és az ivóvízkészlet ügye fogta össze először a különböző szinteken tevékenykedő értelmiségi, politkai ellenzéket. Később, a 89-es, romániai falurombolás elleni tüntetések a határokon átnyúló érdekeket jelenítette meg először a főváros utcáin. A vízlépcső-megmozdulásokról már széles körben tudósított a nyugati média is, és a kicsivel előtte zajló sikeres ausztriai tiltakozások a hainburgi erőmű ellen jól kommunikálhatóvá is tették a magyar ellenzék ügyét. Sokan tehát hagyományosan innen számítják a tulajdonképpeni rendszerváltás folyamatának kezdetét.

A teljes folyamatot ugyancsak jól lehet modellezni, hogyan tehet szert egy környezetvédelmi "single issue" jelentős társadalmi támogatásra. Ha a napokban az Átlátszó Oktatás blogon publikált, és a HaHa-ra alkalmazott modellbe ellenpróbaként a Duna Kör nyolcvanas évek-beli akcióit tesszük, a jóval korábbi időszak ellenére a modell ismét jól működhet.

Persze mind tudjuk, hogy régen még a Hajdú kocka is jobban teljesített: a jelenlegi politikai légkörben úgy tűnik, egy újabb környezetvédelmi témafelvetés, mint az LMP Verespatak-akciója, jóval kevesebb érdeklődést tud kiváltani. Persze ezzel nincs egyedül.

A Bős-Nagymaros ügyről 1988-ban Csillag Ádám készített dokumentumfilmet "Dunaszaurusz" címen - ebből jó áttekintést kaphatunk magáról az ügyről is, de magának a filmnek a tiltakozások elterjedésében is szerepe volt. A 25. évfordulóból tehát nem maradhat ki:

(A képek forrása a Fortepan 1988-as adagja)

Facebook-oldalunk erre található.