"A két lehető legrosszabb hír a honi politika közeljövőjét illetően" - írja a Kétfarkú Kutyapárt elnöke, Kovács Gergő a fenti kép kapcsán Facebookon, és nagyjából igaza is van. A szégyenteljes bajai videóügy után, melybe az MSZP és a DK is belekeveredett, a DK vezére az összellenzéki színpadon hirdethetett igét, míg a videót tévesen a Fidesz csalásaként közreadó HVG.hu főszerkesztője távozni kényszerül.

"Ha tisztességtelennek tűnő környezetben a párt [a DK] neve szóba kerül, akkor lépni kell, ezért mondatták le a DK egykori tagját" - derült ki Varju László DK-s pártigazgató tegnapi ATV-s jelenéséből - arra ugyanakkor a gyurcsányistákat mindig kőkemény kérdésekkel megizzasztó (hahahaha) Kálmán Olga már nem kérdezett rá, akkor a plágiumügybe keveredett Gyurcsány Ferenc hogy maradhatott a párt elnöke, sőt, lehetett újraválasztva szinte száz százalékkal. De Szabó Bálint távozásra való felszólításakor sem merült fel, miért épp az egyszeri párttagnak kell lépnie, miközben állítólag Gyurcsány Ferenc is osztotta Szabó nézeteit az őszödi szivárogtatásról, sőt, helyben hagyta, hogy a nyilvánosság elé álljon.

De az MSZP-s Király György is elutasította a vádat, hogy köze lett volna a videó elkészítéséhez: sőt, Mesterházy Attila "egyre inkább a Fidesz provokációjának tartja a videofelvételt, mivel az egyedül a kormánypárt érdekeit szolgálja, a Fidesznek kínos ügyekről tereli el a figyelmet". És ez azért mégis csak szórakoztatóbb álláspont, mint az, hogy a romák saját maguk szórakoztatására játszották el, hogy lefizetik magukat, miközben ők (nembajaiként) valójában Teket Melindára szavaznának, nem igaz?

Csúsztat és mismásol mind az MSZP, mind a DK - pedig a hétvégén Mesterházy és Jávor közös sajtótájékoztatóján utóbbi még úgy nyilatkozott: "ha a videó valós, akkor a botrány Zsigó Róberten keresztül a Fidesz legmagasabb köréig ér, és ebben az esetben „Orbán Viktor politikai halálos ítélete”." Nos, jelen helyzetben úgy tűnik, a videó DK-s politikuson keresztül jutott el egészen a Jókai utcáig, Harangozó Tamásig, aki egy nappal a hvg.hu-s nyilvánosságra hozatal előtt állítólag kézhez kapta a felvételt. (Bár most már azt állítja, nem volt ott a felvétel átadásakor.) Tehát, ha valóban a csalásnál nem igazán jobb bizonyítékgyártási ügyről van szó, az bizony az MSZP legmagasabb köreiig ér, és ha már következetesek kívánunk lenni, ez is felér egy politikai halálos ítélettel, nem igaz, kedves Jávor Benedek?

De ha már itt tartunk: nem tartjátok azért egy icikepicikét kínosnak, kedves PM-esek, hogy újdonsült szövetségeseitek efféle ügyekbe keverednek, és ha a vádak igazak, önsorsrontó módon nyerik meg a jövő évi választásokat Orbán Viktornak? Jó, persze, az is ciki, hogy ti még egy papírlapot sem tudtok normális módon beadni, de azért ha más nem, ez az ügy mégis csak kínos úgy, hogy ti amúgy csak néhány éve vagytok jelen a politika színpadán, nem?

Advertisement

Hát, nem: ti inkább közösen tüntettek október 23-án Gyurcsány Ferenccel, aki elkövethet bármit, ugyanúgy visszatér a politikai senkiföldjéről, ugyanúgy tüntet, fenyeget és óbégat, és ugyanúgy vannak, akik jelenlétükkel legitimálják, hogy a politikai kultúra ezen a vidéken tényleg ne lehessen más a jövőben sem. A DK-sok pedig ma már büszkén szavalják az őszödi beszédet, mintha csak a Himnusz lenne - lehet immár politikai hitvallást is építeni arra, amit leginkább csak szégyelleni és meghaladni kellene. Ahogy a két nagy blokk vezető politikusai is egymásra licitálva élnek a legaljasabb kampánytechnikákkal, majd amikor számon kérik rajtuk, mutogatnak a másikra: "ők kezdték, mi csak elfogadtuk a játékszabályokat, és próbáljuk őket lenyomni a felállított keretek közt".

Itt SZT-tiszti múlt és őszödi beszéd napvilágra kerülésekor, baltás gyilkos felelőtlen kiadatásakor, haveroknak való trafikosztogatáskor nem kell lemondania senkinek; és a bajai szégyenletes videó után is csak az ezt közzétevő HVG.hu főszerkesztője távozik. Persze, nem kérdéses: a lap hibázott, amikor a választási csalás bizonyítékaként tálalta a videót; ugyanakkor bocsánatot kértek a dolog miatt, és ennél többre talán nem is lett volna szükség ez esetben. Gavra mégis lemondott, amivel kétségkívül példát mutat azoknak, akik továbbra is bocsánatkérés nélkül keverednek újra és újra hasonló ügyekbe. Azoknak, akik Puch László testvéreként mutatták be a trafikot nyert fideszes képviselőt; azoknak, akik őszödi koronatanúként vezették elő az embert, aki valószínűleg ott sem volt. Legalább egy bocsánatkérés? Ugyan már.

Ebben az országban csak a lapja élén kiváló munkát végző, pártossággal tényleg nem vádolható főszerkesztőnek kell lemondania; olyanok kárörvendő pillantásai mellett, akik még akkor is kiállnak egy-egy párt mellett, ha az a legkínosabb ügybe keveredik is. És közben a pártok mellett elköteleződő, a pártfüggetlenséget mint lehetőséget eleve elvető "újságírók" kérik számon a sajtóetikát attól, aki mindig is autonóm módon szólalt meg, aki valóban az újságírás normáihoz igyekezett igazodni.

Advertisement

A pártokat, akiknek pedig sejthetőleg jóval több közük volt a videó elkészítéséhez, a tömegek megtapsolják, és mennek tovább úgy, mintha mi sem történt volna.

Akik sosem vállalják a felelősséget, azok nem restek egy-egy adandó alkalommal morális mérceként előállni, és kioktatni azokat, akik munkájuk során minden percben igyekeznek igazodni elveikhez. Szomorú, végtelenül szomorú.