Több tízezer ember vonult az utcára kedden a netadó ellen tüntetni. Kellemes kis tüntetés volt felszabadult emberekkel, nagyszerű hangulatban. Orbán Viktor ma reggel egy kicsit terelős visszatáncolással kisasszézta az ügyből a teljesen megzavarodott Fideszt. Ebben a formában most nem lesz, nemzeti konzultáció lesz az internetről, mert azt azért szabályozni mégiscsak kellene. Mindegy is: most már világos, hogy az internet bármilyen abajgatása tízezreket visz az utcára Orbán ellen. Nem hiszem, hogy bármit is tesz az internetekkel a Fidesz.

A tanulság az, hogy ha kellő mennyiségű, főleg fiatal és családos, középosztálybeli ember vonul ki Budapest utcáira a kormány egy intézkedése ellen, akkor beijed a Fidesz és visszatáncol. Ez az egyetlen félelmük: egy látható ellenzék, ami cáfolja a kétharmados felhatalmazásba vetett hamis hitet (egymillió szavazót veszített el a Fidesz 2010 óta, valójában a szavazó lakosság kevesebb mint fele támogatta őket az urnáknál). Meg az is tanulság, hogy van ellenzéke a Fidesznek, de az csak akkor aktivizálódik, ha a dologhoz semmi komoly köze nincsen az ellenzéki pártoknak. Le lehet vonni a konzekvenciákat. A netadós rigmusok mellett a legnépszerűbb az Orbán, takarodj! volt, de nagyon közel járt hozzá a Ruszkik haza! is. Az egyre nyilvánvalóbb orosz orientáció egyértelmű megnyilvánulása esetén kérdés, hogy utcára vonulna-e ugyanez a tömeg. Talán igen.

Advertisement

A szomorú pedig az, hogy az internetadó volt az első olyan intézkedés a médiatörvény óta, ami tízezreket vitt az utcára. Már a diákok jóval kisebb megmozdulásai is arra késztették a Fideszt, hogy részben visszavonja és megváltoztassa a felsőoktatás átalakításáról szóló elképzeléseit. Velük akkor nem volt szolidáris senki. A magánnyugdíj-pénzek lenyúlása idején nem tüntetett senki. A Fidesz jogászkodós, arctalan és arcátlan nyomulása ellen minden fronton nem tüntetett senki, vagy csak nagyon kevesen, elszórtan.

Közben benyújtották a 2015-ös büdzsét és csak tegnap reggel a szappan, a szesz és a cafeteria adóztatása mellett szót kellett ejteni az élelmiszerláncok különadójának újracsomagolásáról (=nőnek az élelmiszerárak); az e-útdíj növeléséről (=nőnek az élelmiszerárak); és az elkerülhetetlen dugódíj 2016-os bevezetéséről. Eközben kormány külpolitikai helyzete lassan tarthatatlannak látszik, nem látszik, miért jó nekünk ez az irány. Az internetadó megmutatta, hogy ha az elégedetlenség nőni fog, lesz látható és működő ellenzéke a kormánynak. Lassan a magát Orbán „történelmi ellenfelének" képzelő Gyurcsány (pont írtam egy cikket tavaly arról, hogy ez miért igaz és miért baj) is beláthatja, hogy akkor tenné a legtöbbet az országért, ha abbahagyná a politizálást.