Tovább folyik a trafikokkal való bohóckodás, most éppen a fogyasztóvédelem segítségével. Arról már hallhattunk, hogy fiatalkorúakkal teszteltetik, kiszolgálnak-e 18 éven aluliakat a dohányboltokban. Ahogy viszont ezt teszik, az már egészen elképesztő: bemennek a fogyasztóvédelmisek, elterelik az eladók figyelmét, majd jogszabálysértést jelentenek be, mondván, nem lett időben kiküldve a közben a boltba belépő 16 éves diák.

Már eleve az nevetséges, hogy tizennyolc év alatt be sem lehet lépni a boltba. Semmi értelme, senki nem a látványtól fog kedvet kapni, ha meg a fiatalkorú meg akarja venni a cigit, majd úgyis megkéri egy idősebb haverját rá. De az eladó nem is feltétlenül fogja észrevenni, hogy ha hatan állnak előtte sorban, akkor a negyedik esetleg fiatalkorú lesz. Ha meg mégis, és beszünteti a kiszolgálást, amíg el nem hagyja a boltot a fiatalkorú, hát a többi vásárló fogja szívni a fogát: teljesen jogosan ráadásul. Ha valaki például épp munkába siet, nem nagyon fogja díjazni, hogy az amúgy is tízperces sorban állást még efféle intermezzók is színesítik.

Advertisement

Ez történt Veszprémben is, ahol az eladó bár nem szolgálta ki a 16 esztendős diákot, ám nem küldte ki időben, amit jogszabálysértésként könyveltek el a fogyasztóvédelmisek. Többen fel is vetették egyébként, hogy nem a fogyasztóvédelem követett-e el jogszabálysértést azzal, hogy szabálysértő állapot létrejöttében való közreműködésre használt fel egy fiatalkorú személyt.

Ceglédi Zoltán az ATV-ben arról beszélt, hogy mindez csupán figyelemelterelésként szolgál: addig sem a rokonoknak juttatott trafikokról beszélnek az emberek, ráadásul erősödhet a kép, hogy valóban a fiatalkori dohányzás visszaszorítása a cél. És valóban ezt szeretnék elhitetni, de az említett eset nem éppen ezt sugallja: sokkal inkább, hogy az egyszerű emberek, a dohányosok életének megnehezítése egy újabb fejezetéhez érkezett. Mert annak, hogy a kiküldés elmaradása miatt bírságolnak, nem nagyon fognak örömködni még azok sem, akik lelkesen támogatják a dohányzás visszaszorításáért vívott küzdelmet.

Ráadásul, mint már korábban is írtam, nem a trafikban ülő eladók azok, akiket a trafikmutyi kapcsán számon kellene kérni. Eleve sokan voltak, akik fideszes ismeretség nélkül, kereskedelmi tapasztalattal nyerték el a koncessziót; de olyanok is bőven vannak sajnos, akiket korábbi üzletében foglalkoztat vissza egy négy-öt koncessziót elnyerő Fidesz-barát. Nem a trafikosokat kell szidni: jobbára nem is azok fognak ott ülni naphosszat az elsötétített boltban, akik elnyertek öt koncessziót három különböző településen. A trafikügyért, annak elrendezéséért, a piac lenyúlásáért és az újabb nonszensz követelményekért a Fideszt terheli a felelősség, nem pedig az egyes dohányboltosokat.

(Fotó: Gombás Gabriella / Veol.hu, Veszprém, Haszkovó utcai dohánybolt)

Ha nem akarsz lemaradni semmiről, dobj egy lájkot az Alternatíva Facebook-oldalára.

1