Ahogyan nálunk, vagy Amerikában, Izraelben is egyre nagyobb kihívás vagy probléma valami egyszerre újat, önállót és értelmeset mondani a Holokausztról. Rettenetesen morbid és szomorú, hogy a legerősebb kapocs, ami több milliónyi amerikait és izraelit még mindig összeköt saját régiónkkal az éppen a modern történelem egyik legsötétebb korszaka. Az egyre fárasztóbb zsánerművek és klisék helyett Izrael egyik legsikeresebb képregényalkotója, Rutu Modan, most ismét radikális eszközökkel próbálja meg megreformálni az emlékezetet.

Ha azt kérdeznénk, mi is pontosan a probléma a holokauszt bemutatásával és tanításával ma, földrajzi helytől függetlenül érvényes válaszokat kapunk: a holokauszt mindenhol átpolitizált, aktuális események nyomán sokszor egyszerűen párhuzamba állított, esetenként hatalmi kommunikációs eszköz. Az izraeli vagy brit és kanadai tizenévesnek ugyanúgy lehet átadni a törikönyvben, mint a lengyelnek vagy magyarnak. És nem, többségük nem fogja megnézni az Élet Csodaszép-et vagy a Schindler listáját osztálytermen, s kötelező vetítésen kívül, erre ne is számítsunk.

Advertisement

A huszadik századot uraló szórakoztatási formák közül az egyik legidőtállóbbnak a képregény tűnik. Teljesen mindegy, hogy milyen célból, milyen eszközön, hogy strip vagy folytatásos saga, maga képregény lényege változatlanul népszerű: élénk képi világ és impulzusok, a lehető legkevesebb és leginkább hatásos szöveggel. Tulajdonképpen az internet lényege, sűrítve.

A náci atrocitásokkal kapcsolatban a leghíresebb képregényes kísérlet Art Spiegelmann Maus-a: 1971-ben készült, és még 1986-ban is forradalmi volt. A budapesti Holokauszt Emlékközpont megnyitása idején a metróban közöltek belőle részleteket. Már már kánon, tehát a mai képregényesek új eszközöket keresnek.

A legsikeresebb köztük Rutu Modan, aki olyan rövid történetekben, mint "A Tulajdon" (The Poperty) a legújabb jelenségekre, pl. az izraeli huszas-harmincas korosztály "diaszpóra-máinájára" épít. Egy mai, lengyel gyökerekkel rendelkező fiatal például majdnem biztosan elutazik Krakkóba, Varsóba vagy más városokba érettségi után, mint turista, és általában megragadja az ami lát. A sikeres fiatal középosztálybeliek pedig sokszor el is hagyják Izraelt és Berlinbe vagy épp Kelet-Európába, Varsóba, és akár még Budapestre is elköltöznek, szorgosan tanulják nagyapáik nyelvét. Nekik készülnek ezek a képregények, a saját élményeikhez nagyon hasonló keretbe ágyazzák be az emlékezés és megértés folyamatát. A családi emlékek, a régi halott rokonok is a lengyel Halottak Napján térnek vissza, és kezdenek el mesélni. Vagy éppen egy, a 2010-es évek varsói utcáján forgatott gettófelkelés-film okoz, az örökölt traumákat előidéző helyzetet.

Minden családban, ahol holokauszt-túlélők vannak, nagyon szelektív a legendárium: ott vannak a kiemelt és az örökre elhallgatott történetek. Ami a legújabb feldolgozási kísérletben újszerű az a nagyobb távolságtartás. Modan munkái, más kortársaihoz hasonlóan, úgy von, be hogy közben a történeti eseménynek kijáróan távolságtartó is. Magyar környezetben nemrég Révész Sándor figyelmeztetett arra, hogy a vészkorszakot ideje lenne a történelem részeként és nem politikai toposzként kezelni. Izraelben más okokból ez ugyanakkora kihívás, mint itthon.

Advertisement

(Tablet Magazine, és Anat Rosenberg nyomán, Képek forrása: Tablet Magazine és The Comics Journal, azok a Drawn & Quarterly magazin tulajdonát képezik.)

Itt lehet lájkolni ezt az egészet, ami az oldalon folyik.