Történt, hogy néhány kedves öregúr és hölgy bejelentette, hogy akkor ők most aztán csinálnak valamit a hazáért. Össze is gyűltek ezért vasárnap néhányan, mondtak egy-két dolgot. Kimentek a lapok tudósítói, tudósítottak róla. Az MTI-ben is megjelent egy összefoglaló. Aztán megjelent az Indexen ez.

Nem az a baj, hogy a cikket előre meg tudtam volna írni magam is, mert az eseményen megjelenők személyéből, a baloldal mai állapotából stb. konkrétan ki lehet matekozni még a gunyoros megjegyzéseket is. Az se baj, hogy a magyar sajtótól megszokottan a kolléga odament valahova, aztán a prekoncepciói alapján bepötyögte, hogy GÁZ meg CIKI volt ez az egész, hát mondom, mind sejtettük, hogy az lesz, tényleg. Az már picit baj, hogy a vicceskedés nem éri el a 444-es srácok meg Szily László magasságait, ha ezt csinálod, akkor csináld már jól. De van erre egy magyarázat.

Advertisement

Mert az is lehet, hogy még a Szily László sem tudott volna jó anyagot kihozni ebből, pedig neki pont ilyen publi és hír közötti vicces dolgokat kell írnia, nem pedig híreket, mint az egyébként az Index munkatársának dolga lenne. Meg is mondom miért nem lehetett volna ez sose vicces. Mert ezeken az embereken nem lehet nevetni. Nem vicces az, hogy Iványi Gábor, Ferge Zsuzsa, Horváth András és Lovas Zoltán, meg mindenki más, aki abban a szobában volt, sőt, vegyük még ide a Galamus harcias és fáradhatatlan csapatát meg a Hócipőt is – szóval hogy ők, az öregek, a letűnt korok harcosai úgy érzik, hogy nekik kell megmenteniük az országot, mert nincs más.

Ez nem vicces, ezen akkor sem tudok röhögni, ha Német Tamás vicces lenne tényleg, és nem izzadtságszagú. Ez pontosan az ellenkezője: nagyon szomorú. Ezek az idős, megfáradt, gyakran szakmájukhoz esetleg nagyon értő, abban tényleg okos emberek úgy érzik, hogy nekik kell odaállniuk, nekik kell kerekasztalt, konferenciát, egyesületet, összefogást, pártot, bármit szervezniük, mert nincs más. Ők is érzik, hogy eljárt felettük az idő, valószínűleg azt is érzik, hogy senki nem kíváncsi rájuk. De nem jön a következő generáció. Lehet, hogy sokáig ők nem akarták átadni a stafétát, és lehet hogy éppen ezért, de most már nincs is kinek. Kiesett egy generáció, leszarják, elmentek, esetleg jobbikosok vagy fideszesek. A következő banda még fiatal, még nem tart ott. Nem állítom, hogy nincs meg a véleményem erről a körről. Megvan. De nevetni már nem tudok rajtuk.

Erre az újságíró odamegy, megnézi, na itt szájszagú mindenki, meg öreg meg büdös, meg hülye szenilis is, röhögjünk rajtuk egy jót. Orbán tényleg nyugodtan aludhat.