A baloldali ellenzék megerősödésének záloga talán az lehetett volna, ha Bajnai Gordon egyáltalán nem, vagy jóval hamarabb szállt volna be a miniszterelnök-jelöltségi harcba. Ám Bajnai elkésett, így viszont erősen kérdéses, hogy lehet-e kormányváltás 2014-ben. Pedig igény lenne rá.

Sokan nem értenek velem egyet, de a Fidesznek is érdeke, hogy ne legyen rendkívül gyenge ellenzéke. Az ellenzék szerepe ugyanis egy parlamentáris demokráciában nem kevesebb, mint a kormányzó párt tevékenységének afféle ellenőrzése. „A demokratikus politikai képviselet egyelten kizárólagos és nem helyettesíthető funkciója az a politikai ellenőrzés lesz, amelyet a képviseleti szervben jelen lévő, versengés során választott többség és ellenzék biztosít.[1] Éppen ebből a szempontból volt hátrányos a Fidesz számára a kétharmados győzelem: nem volt igazi ellensúly az ellenzék, így egyre inkább úgy érezhette magát a kormánypárt, hogy bármit megtehet. Így érkeztek sorban a különböző botrányos ügyek, mint a trafikmutyi, vagy a takarékszövetkezetek államosítása (és ki tudja még, hogy mi lesz a kaszinókkal).

Ehhez képest a baloldali ellenzék nem úgy tűnik, hogy a gyors megerősödésen dolgozna. A 2014-es győzelemre egyébként sincs túl sok esély – akármennyire is optimista Mesterházy, ez nem tűnik reálisnak –, ugyanakkor erős ellenzékként némileg korlátot vethetnének a következő ciklus Fidesz-túlhatalom megnyilvánulásainak.

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, a baloldali ellenzék két kulcsfigurája kedden találkozott, hogy egyeztessenek az MSZP és az Együtt–PM összefogásáról. A három órásra tervezett, végül ötórás találkozón elfogadtak egy dokumentumot, ami egy esetleges választási győzelem esetén a kormányprogram alapja lesz. Ebben deklarálták, hogy új alkotmányra van szükség, a határon túliak kedvezményes honosítási lehetőségét ugyanakkor lezárt kérdésnek tekinti. Bajnai szerint megvannak a közös kormányzás elvi alapjai. A közös jelöltállítás szempontjairól is megállapodtak a pártok, de a konkrét egyezkedés csak augusztus végén zajlik. Augusztus. Végén. Nem sietik el a dolgot, pedig már kevesebb, mint egy esztendő áll rendelkezésükre ahhoz, hogy ne érjenek el bődületesen rossz eredményt az országgyűlési választáson. Ellenben arra van ész, hogy az elvtársak lelkitársak együtt kólázzanak. Miközben az összefogás, a közös megerősödés lehetőségét folyamatosan halasztgatják, s arról még mindig nem esett szó, hogy ki is legyen a közös miniszterelnök-jelölt.

Advertisement

Sokat gondolkodtam, s arra jutottam, hogy valójában Bajnai Gordon fellépése rontotta jelentős mértékben a baloldal esélyeit. Egyrészt azért, mert a 2012. októberi színrelépése a komoly felkészüléshez szükséges idő szempontjából szerintem túl kései volt, főleg annak tudatában, hogy ilyen tökölődés megy csak „egyeztetés” címen.

Másrészt Bajnai Gordon felbukkanásával a Fidesz és ahhoz közeli sajtó számára tálcán kínált ellenségképet a baloldali ellenzék. Mesterházy Attila ugyanis annyira jellegtelen, hogy nem nagyon ad támadási felületet sem ellenfeleinek – olyannyira, hogy bizonyos érdemeit még Fricz Tamás „politológus”–CÖF-vezér is kénytelen volt elismerni. 2010-ben is csak a Gyurcsánnyal tudta megfogni a Fidesz az MSZP jelenlegi vezetőjét. Apropó Gyurcsány: az aktuális ciklus elején még komolyabb veszélyként értékelhették a volt miniszterelnök és szakadár pártalapítását. Ám mára teljesen súlytalanná és ki(be)számíthatatlanná vált – jól jelzi ezt a 2%-os DK-„népszerűség”, valamint a Jól alszik Viktor?”-beszéd.

Advertisement

A „veszélyesnek tartott” – holott egyre kevésbé annak tűnő – Bajnai ugyanakkor több fronton is támadható: egyrészt volt miniszterelnökként nevéhez köthető a démonizált IMF-fel kötött hitelszerződés, másrészt újra elő lehetett venni a Wallis-ügyet és a „libajnaizást”. A Heti Válasz pedig utánament Bajnai gazdasági tulajdoni viszonyainak, és kiderítette, hogy Ausztriában épített ki cégbirodalmat apja segítségével.

Bajnai tehát komoly támadófelületet jelent a baloldali ellenzék számára, de talán nagyobb probléma a már korábban említett időzítési hiba. Ahogy a világ legtöbb parlamentáris demokráciájában, úgy Magyarországon is egy személy köré összpontosultak/-nak a kampányok: az adott párt(szövetség) miniszterelnök-jelöltje köré. A baloldali ellenzéknek ugyebár még mindig nincs ilyenje, holott a „permanens kampányhoz” erre komoly szükség lenne – illetve már lett volna úgy egy éve.

Ha Bajnai időben ringbe szállt volna, akár lehetett volna tenni egy érdekes és Magyarországon páratlan kísérletet is, ami talán növelhette volna a baloldali ellenzék iránti szimpátiát. Ez pedig nem más, mint a nyílt előválasztás[2], amely egyrészt átláthatóságot biztosíthatott volna a jelöltté válás folyamatának – nem (csak) párton belüli alkuk révén dőlhetett volna el, hogy ki vezesse a párt arcaként a következő kampányt (igaz, az Egyesült Államokban honos intézménynek is csak a hetvenes évek óta van effektíve jelöltállító funkciója[3]). Másrészt pedig lenne döntés: Mesterházy vagy Bajnai? Bajnai vagy Mesterházy?

Advertisement

Egyelőre nem látunk tisztán ebben a kérdésben, ahogy abban sem, hogy konkrétan milyen is lesz ez az évek óta áhított baloldali együttműködés. Csak azt látjuk, hogy rengetegen szeretnének kormányváltást Magyarországon, de úgy látják, hogy nincs kire váltani. És ezen nem segít, ha a pártvezérek zárt ajtók között egyezkednek hosszasan, hogy mi is legyen. De könnyen lehet, hogy ez már csak olyan összefogás lesz, mint halottnak a csók.

A képeket innen kölcsönöztük. Ennél csak rövidebb írásokért kövesd az Alternatíva Facebook-oldalát, illetve RSS-csatornáját.


[1] Domenico FISICHELLA: A politikatudomány alapvonalai. Osiris, Budapest, 2004. 220. o.

Advertisement

[2]Az úgynevezett »nyílt előválasztás« egyfajta pártreferendum, amelyen bárki részt vehet a jelöltek kiválasztásában, akár támogatója a pártnak, akár nem.” Uo. 154. o. Kvázi ellentéte a zárt előválasztás, „a pártreferendum, amelyen minden tag részt vehet”. Uo.

[3] Joe KLEIN: Az elveszett politika. Napvilág, Budapest, 2007. 23. o.