Bajnai Gordon ismét demagógiával próbálkozott. Mint elmondta, választási szövetsége minden harminc év alatti, hat hónapnál régebb óta állást kereső fiatalnak garantált munkahelyet, vagy biztos elhelyezkedést jelentő képzést ígér. A volt miniszterelnök ezzel az elvándorlás folyamatát igyekezne lelassítani.

Kétségtelen, hogy Bajnai legalább a jó végénél fogta meg a dolgot. Nem erőszakkal próbálná itthon tartani a külföldön munkát vállalókat, hanem perspektívát nyújtana nekik, előnyössé tenné számukra a maradást. Számos olyan felvetése volt Bajnai beszédének, amelyek, ha előremutató módon valósulnak meg, akár még reális segítséget is nyújthatnak a friss diplomások, a munkanélküli fiatalok számára. Ilyen például az úgynevezett „új telepes program” is, mellyel a hátrányos térségbe visszatérni kívánó fiatal munkavállalókat segítenék.

Advertisement

A hat hónapja munkát kereső ifjak számára felajánlott garantált munkahely, illetve az ehhez juttató képzés viszont azon túl, hogy teljesíthetetlennek tűnik, még a rendszerváltás előtti időket is felidézheti előttünk. A biztos elhelyezkedéshez juttató képzés már egy fokkal valószerűbbnek tűnik, ám nem látni, mitől lenne ez bármivel is ígéretesebb mondjuk a közmunka-programnál. A fiatalok, főleg a friss diplomások nagy része ugyanis nem azért hagyja el hazánkat, mert képtelen állást találni. Csakhogy míg itthon nettó kilencvenezerért dolgozhatnak sokan diplomával a zsebükben, addig mondjuk Londonban ennek az összegnek a háromszorosát is meg lehet keresni.

A jövőre nézvést is ígéretes lehetőségek hiánya késztet távozásra sokakat, és nem feltétlenül a teljes, tönk szélére sodródott kilátástalanság. Így az elvándorlók jó része mondhatja azt, hogy köszöni, Tesco-pénztáros a saját erejéből is tud lenni, nem e tekintetben számítana a kormány segítségére. Az viszont megvalósíthatatlan és nevetséges, hogy minden harminc alatti fiatal valóban garantált munkahelyhez jusson, olyanhoz, ami a közmunkaprogramnál jóval előnyösebb lehetőségekhez juttatja őket.

Harminc fölöttiek viszont már jóval inkább sérelmezhetnék, hogy ők hat hónap munkakeresés után sem jutnak garantált álláshoz, ráadásul számukra még az elvándorlás sem látszik reális választási lehetőségnek. A teljes kilátástalanság harminc-negyven fölött, egy esetleges elbocsájtás esetén jóval inkább lesz jellemző, mint friss diplomásoknál. Csakhogy míg az ELTE-n diplomát szerzett fiatal gondolhat egyet, és elmehet Londonba dolgozni, addig mondjuk egy vidéki gyár elbocsátottjának már családját is el kellene tartania, és helyben kéne esélyt kapnia. Az ő tekintetükben kellene inkább a munkához jutást segítő programokkal előállni, míg az elvándorló fiatalokat arról kell meggyőzni, hogy képzettségüknek megfelelő megbecsüléshez juthatnak itthon ugyanúgy, mint külföldön.

Advertisement

Az ingyen BKV-hoz hasonló ötletnél kétségkívül hihetőbbekre lesz szüksége Bajnainak, ha valóban szép eredményt kíván elérni a jövő évi választásokon. Már ha valóban úgy gondolja, hogy választást nyerni csak „égig érő populizmussal lehetséges Magyarországon. Mi tagadás, a valóság sajnos ezt mutatja, rezsiharctól áfacsökkentésen át feltétel nélküli alapjövedelemig. Bajnain viszont látszik, hogy nem igazán mozog otthonosan ezen a terepen, így ha meg is próbálkozik valami demagóg néphülyítéssel, akkor is csak a tojás árának kérdéséhez jellemző ügyetlenségre futja tőle. Amivel rezsiharcba nyilván nem lehet bonyolódni, hiszen a magyar emberek kárára „túlzott extraprofithoz” jutó szolgáltatók réme jóval ijesztőbb a veszedelmes tojáslobbinál.

Persze, populista ígéretekkel mindegyik párt próbálkozik, ki reálisabb, ki hihetetlenebb ígéretekkel. Szanyi Tibor és Schiffer András például a feltétel nélküli alapjövedelemről szóló vitát szorgalmazta legutóbb, csatlakozva ezáltal a szociális érzékenységet utópikus ábrándokba oltók népes európai táborához. Schmuck Andor a ma is eléggé privilegizált helyzetben lévő nyugdíjasoknak ígérne tejjel-mézzel folyó Kánaán, az MSZP pedig a kormánypártot verné még nagyobb rezsicsökkentéssel és áfacsökkentéssel. És akkor ott a Fidesz, akinek tábora a rezsicsökkentést filozofikus alapokra helyezte, kijelentve, hogy „a rezsicsökkentés több egy politikai terméknél vagy egyszerű kampányfogásnál”. És ha több ezeknél, nyilván a végsőkig ragaszkodni is kell hozzá, még akkor is, ha a rezsiharc kudarcra van ítélve. Bajnai pedig ott maradt a légüres térben az olcsóbb tojásaival és a garantált munkahelyeivel: akinek egetverő demagógiára van igénye, az már úgyis otthonra lelt más pártoknál.

A rezsicsökkentést nem feltétlenül helyeslő (vagy mondjuk inkább energiahatékonyságot szorgalmazó) hangokra a fideszes apologétáknak jobbára az a válaszuk: „Miért lenne bárkinek is rossz az, ha ezentúl kevesebbet kell költenie a rezsire?” Az erre való válasz pedig kétségkívül elég bonyolult ahhoz, hogy a szavazathajhász demagógok ígéretes lehetőséget lássanak a rezsicsökkentés folyamatos hangsúlyozásában. Pedig ugyanúgy fel lehetne tenni azt a kérdést is: „Miért lenne bárkinek is rossz, ha feltétel nélküli alapjövedelemhez jutna?” Vagy: „Mitől lenne egy nyugdíjasnak rosszabb a helyzete a tizenharmadik havi nyugdíjjal?” Válaszokkal pedig mindig csak azok próbálkoznának, akik nem egy-egy párt sikerében mérik az ország sikerességét.

Nem is igen találni manapság olyan pártot, amelyik ne próbálná a piac logikájával szembemenve, az összetettebb jelenségeket olcsó kampányfogásokkal oldani kívánó módon előnybe hozni a neki kedves néprétegeket. Ha igazságtalan módon, hát úgy. Így még érthetetlenebb hát, miért nem jegyezte be végre a bíróság a Kétfarkú Kutya Pártot. Az ingyen sörük finanszírozhatóbbnak tűnik, mint például a feltétel nélküli alapjövedelem.