Mindenki számára világosnak kéne lennie, hogy itt nem lehet egy nézőpontból szemlélni az eseményeket. Állni a dolog felett és azt keresni, hogy csak az saját érdekeit érvényesítse, mert akkor minden európai veszíteni fog. Sokat.

(Nem írtunk Görögországról még, így köszönjük a valódi neve elhallgatását kérő Steinhartnak ezt az írást - a szerk.)

Advertisement

Vasárnap lezárult az évek óta tartó görög válság egyik fejezete. A görögök népszavazással döntöttek arról, hogy visszautasítják az Európai Unió és az IMF által követelt megszorításokat. A megszorító csomag elfogadásáért cserébe tovább folytatódott volna a 2010 óta mára már szappanopera jelleget öltő, fenti intézmények által biztosított úgynevezett „finanszírozás”, melynek segítségével fent lehetett tartani a görög államháztartás, illetve a görög bankok likviditását. Nem sokak örömére.

A finanszírozás mikéntjéről folyó diskurzus leegyszerűsítve kétosztatú

1.

Egyrészt vannak, akik a hitelezők minden áron való kifizetéséért küzdenek. Legfőbb céljuk Görögország fizetőképességének fenntartása annak érdekében, hogy az adósságállomány törlesztését biztosítsák. Az ő érdekük a status quo, és így Görögország Nyugat-Európától való közvetlen függésének megtartása.

Advertisement

Valóban vérlázító az a minden gátlást mellőző lobbitevékenység, amellyel a német és francia bankok nyomást gyakorolnak politikai elitjükre annak érdekében, hogy folytathassanak egy tökéletesen elhibázott technokrata válságkezelési gyakorlatot. Nyugat-Európa nem szociális intézmény. Természetesen megvannak saját érdekeik, amelyeket a igazság lepedőjébe csomagolva kíméletlenül érvényesítenek is. Az uniós vezetők a pillanatnyi érdekekkel összhangban életben tartanak egy teljességgel működésképtelen struktúrát.

2.

A másik tábor, jellemzően az európai (szélső)baloldal a görög ügy okán hamar bedobta az elnyomott kártyát. Rárepült a karnyújtásnyira lévő gyarmatra és védelmébe vette azt, csakúgy ahogyan elvbarátaik közel száz éve teszik ezt. Görögországot az északi államok kisemmizettjeiként mutatják be, a neoliberális - legyen az bármi is - ideológia bukásáról beszélnek, és figyelmen kívül hagynak néhány nyilvánvaló dolgot, amit nem szabadna elfelejtenünk az üggyel kapcsolatban.

Ezek a balosok és hobbi EU-szkeptikusok elfelejtik feltenni a legfontosabb kérdést: milyen alapon részesült évtizedeken keresztül Görögország az úgynevezett európai jólétben?

Görögország nem tekinthető sem jólétinek, sem európainak (ne tessék félreérteni: EU-s, „nyugatos”, jóléti értelemben gondolom). A különböző hárombetűs mutatóik soha meg sem közelítették az európai átlagot, mindig is szegények voltak, mint a templom egere. Semminemű gazdasági realitása nem volt annak, hogy részt vegyenek az úgynevezett európai projektben. Az Európai Unióhoz való csatlakozásuk kizárólag Nyugat-Európa és a USA geostratégiai érdekeit szolgálta, a Balkán végének és földközi-tengeri kapcsolatainak birtokbavételével.

Görögországot civilizációs szakadék választja el a Nyugattól és sem kultúrájában vagy munkamoráljában, sem gazdasági teljesítményében meg sem közelítette soha azt. Görögország integrációjának egyetlen célja az volt, hogy távol tartsák őket a KGST-től. Ehhez képest álszent dolog elnyomásról vagy jogos követelésekről beszélni, mintha a fő cél nem az lenne ma is, hogy Pireuszt ne Putyin, hanem lehetőleg az Egyesült Államok ellenőrizze. Oroszország - és ide vehetjük Kínát is - csőre töltve vár arra, hogy kedvező hitelekkel rendbe tegyék a görög pénzügyeket és így még több befolyást nyerjenek Európában.

Márpedig a görögöket valakinek ki kell fizetnie.

Tehát nem érdemes arról vitatkozni, vajon Európa mossa-e föl a padlót Görögországgal vagy Görögország az, aki nem dolgozott meg a jólétért, mindig is a szélsőségekre izgult és minden rendelkezésre álló pénzt elherdált. Valószínűleg mindkét álláspontnak megvan a valóságértéke, hisz véletlenül, csak egy dolog miatt nem sodródik ilyen helyzetbe egy ország sem.

Advertisement

A fő kérdés az, hogyan jutottunk el odáig, hogy a Nyugat számára földrajzilag ennyire fontos terület karnyújtásnyira kerüljön ahhoz, hogy érdekeit egy, a Nyugattal ellenséges tömbhöz igazítsa? Ha megvan a válasz, akkor annak fényében lenne okos cselekedni a továbbiakban.