Szögezzük le: Pethőné Nagy Csilla tizedikes irodalomtankönyvének borítójával nem az az egyetlen probléma, hogy egy rajzolt péniszhez hasonló kulcslyuk van a korhadó fának pontosan a közepén. Ez is ciki, de a borító ettől függetlenül sem igazán vállalható. Ötlettelen, értelmezhetetlen, az egészre meg rátesz még egy lapáttal a sarokban vigyorgó baseball-sapkás hülyegyerek is. Az irodalmat cool dologként láttatni kívánó figura a Nemzeti Tankönyvkiadó sajátja lehet, a többi évfolyam könyvén más-más, egyébként kevésbé égő arcok figyelnek a bal alsó sarokban.

Pethőné Nagy Csilla korábbi, a Korona Kiadónál megjelent tizedikes irodalomkönyvének borítója így nézett ki. A kilencedikesen kő helyett M.S. mester munkája, a tizenegyedikesen pedig Rippl-Rónai-festmény volt látható (nem pedig villamossín). Lehet, azok a képek kevésbé szerettek volna trendiek, fiatalosak lenni, mégis jóval kifejezőbbek, szerethetőbbek voltak a mostaniaknál.

Advertisement

Ez persze már egy újabb sorozat - mégsem mehettünk el szó nélkül amellett, régen mennyivel szebben, igényesebben néztek ki a szerző könyvei.

Nyilván senki nem volt olyan ostoba, hogy ne jött volna rá: a szerző és a kiadó nem szándékosan helyezett egy faszt a tankönyv borítójának közepére. Ahogy azt sem volt nehéz kitalálni, hogy bútorhiba, kulcslyuk vagy akármi más lehet, amit a kép ábrázol. Ennek ellenére a fafelületen látható elem épp úgy néz ki, ahogy tizenhat éves gyerekek a péniszt rajzolják egymás füzetébe, padjára, tankönyvére. Mert ott valamiért ez számít szórakoztató tevékenységnek - főleg egy-egy unalmasabb tanóra alatt. Így aki mit sem sejtve odatesz egy ilyen ábrát a tankönyv borítójára, annak nem sok fogalma van a tizenévesekről - esetleg direkt provokálja őket. Egyik opció sem fest túl jó képet egy tankönyv szerzőjéről.

Amikor olvastam a dologról, csalódottan vettem tudomásul, hogy Pethőné Nagy Csilla rendkívül alapos irodalomkönyvét így elcsúfították egyesek. Ám a szerző reakciója kijózanított: sértetten kérte ki magának a kritikákat, és közölte, hogy "mindenki azt lát bele, amit szeretne és amire asszociál". Nagyon jó, csakhogy talán egy tankönyborítónak nem kellene úgy kinéznie, hogy az lásson bele faszt, aki csak szeretne - 16 évesek közül márpedig sajna nagyon sokan szeretnének.

Advertisement

Mindez azonban még semmi: a szerző azt is mondta, hogy "a borító egy metaforikus koncepcióba illeszkedett: a kilencedikes tankönyv borítója kő, az alapozás, a tizedikesé a fa, a szerves fejlődés, a tizenegyedikesén egy villamossín fut, tehát megjelenik a fém, a megszilárduló tudás. A tizenkettedikes könyvnek pedig egy üvegfelülelet gondoltunk, amely az átláthatóság metaforája". Valamint Facebookon azt is közölte, hogy "gonosz és méltatlan", ami a tankönyv körül zajlik.

És ez, a felháborodott sértettség, a dühös magyarázkodás az, ami a leginkább kínossá teszi az egészet. Hogy ahelyett, hogy beismerné, a borító felesleges asszociációkra adott lehetőséget, kijelenti: ők nem vették észre a dolgot, és mindenki, aki igen, az hülye. Ahelyett, hogy legalább magában elismerné a szerző, mennyire méltatlan és üres ez a borító az irodalomkönyvhöz, az irodalomhoz, még közli is, hogy egy metaforikus koncepció részeként van fa és villamossín a címlapon. És mégis mit gondoltak, ki fog rájönni a szerző tájékoztatása nélkül, hogy a fa a szerves fejlődést szimbolizálja? És hogy az üveg az átláthatóságot? Mi ez a hülyeség? Ráadásul az irodalom tanulása nem is így megy - kilencediktől tizenkettedikig időrendben haladnak, így attól még, hogy a XX. századi műveket is megismerik a diákok, nem lesz átláthatóbb a "nagy egész", miként az ókori irodalom megismerése sem az alapok lefektetése, hanem a kezdetek megismerése.

Való igaz: senki nem szereti elismerni, hogy hibázott. Az azonban ennél is kellemetlenebb, amikor az illető még nagyban sulykolná is emellett, hogy mindenki más hülye, és csak ő a helikopter. Az pedig végtelenül szomorú, amikor a szóban forgó személy barátai, tisztelői inkább letagadják a hibát, mintsem hogy el kelljen ismerni a tévedést. Sajnos közéletünk utóbbi miatt is olyan jelenleg, amilyen - mert elvbarátaink szemében inkább a gerendát sem vesszük észre, miközben ellenfeleinknél már a szálkánál is visítozunk.

Advertisement

Félreértés ne essék: tényleg lényegtelen apróságnak tetszhet, van-e péniszhez hasonló mintázat a tankönyvön, vagy sem. A szerző odarakja, az ezt észrevevők jókat kacagnak rajta - ennyi. Aki meg esetleg addig szerette a szerző munkáit, elgondolkozik rajta, vajon miért kell így elcsúnyítani a tankönyvet. Ami viszont igazán szerencsétlenné teszi ezt az egészet, az a sértett reagálás és a hülyeséghez való ragaszkodás. Márpedig így a szerző egyáltalán ne csodálkozzon rajta, hogy butácska borítóját újabb és újabb mémekkel teszik még nevetségesebbé.

Egyébként én Pethőné Nagy Csilla irodalomkönyveiből tanultam gimnazista koromban, és kellően informatív, nagyon alapos olvasmányoknak tartottam őket. Azt azonban legtöbb tanárom mellett én is úgy gondoltam, hogy gimnazistáknak a Korona Kiadó tankönyvei túlságosan nehézkesnek bizonyultak. Inkább egyetemi színvonalú munkáknak számítottak - ami engem speciel egyáltalán nem zavart.

A mostani kisszerű polémia viszont (a szerzői tisztelőihez hasonlóan) annál inkább. Amit szerintem a könyv írója és a kiadó tudott volna kiküszöbölni azzal, ha idejében elhárítja a problémát. Nem így történt, ezért nem is lehet csodálkozni azon, hogy nem a tankönyvekben található kimerítő ismeretanyagról beszélnek sokan, hanem a borítóról. Miként én is így teszek, miközben néhány napja megírt, az oktatáspolitikáról szóló posztomban még a belbecs miatt dicsérhettem a tankönyveket. Kár ezért az egészért.