Észak-Koreában nem sokkal lehet rosszabb a helyzet, mint a pokolban - bár a hit szerint istenfélő, erényes élettel az utóbbira való jutást azért el lehet kerülni. Észak-Koreában születni viszont nem választás kérdése: ahogy az sem, hogy utána egy életen keresztül szenvedni kíván az ember, vagy esetleg helyben megpróbálkozik egy szebb élet megteremtésével.

Ha a platóni ideatant nézzük, az észak-koreai vezetés eredménye mindenképpen rendkívüli: a barlangon belül leástak hat láb mélyre, a lakosság számára pedig ott játsszák árnyjátékukat arról, mit is jelent erre a világra születni.

Advertisement

Olvasom a hírt, hogy Kim Dzsong Un kivégeztette volt barátnőjét, és a hányinger kerülget, pedig a dolog sava-borsáig, a lényegéig még el sem jutottam. "A kivégzést végignézették a halálraítéltek családjaival is, akiket ezután munkatáborba küldtek, mert Észak-Koreában a családtagokat automatikusan bűntársként kezeli a törvény." - közli a cikk, és mint egy halálhírről az elhunyt ismerősétől értesülő ember, próbálom a megfelelő szavak segítségével kifejezni érzéseimet, természetesen hamisan és sikertelenül. "Ez borzasztó", "ez rettenetes" - ugyan már. A bestialitásnak erre a szintjére már nem lehet, nem is kell szavakat keresni. Miközben cinikusan-keserűen tehetnénk hozzá: még jól is jártak, végül is nem maguknak kellett büntetésből főbe lőniük gyermeküket.

Kim Dzsong Un volt barátnője, a rendszert dalaiban dicsőítő, Kitűnő Lószerű Hölgy címmel egy szürreális slágert megalkotó Hjon Szongvol nyilván még a kivételesebb helyzetűek között élhetett: pletykálják, az új vezér szeretője is volt férjhez adása után, és még popkarriert is befuthatott a földi pokolban. A többségnek ennyi sem adatik, csak a csendes munkálkodás, és a remény, hogy nem végzik ők is egy meszesgödörben, esetleg munkatáborban.

Emberi ésszel nehéz lehet a kivégzéseknél, a szervezett, törvényes népirtásnál sátánibbat elképzelni: Kimék rendszere persze a rokonokra kirótt büntetéssel minden elképzelést messze túl tudott szárnyalni. Abban az Észak-Koreában, ahol nemrég még azt is letagadták, hogy élnek ott mozgássérültek, közel hat évtizede lehet "békés körülmények" között irtani, meggyötörni a lakosságot. Polgárháború, az nincs: ez pedig még pokolibbá teszi az egészet. A halál, a gyötrelem így az "átlagos" hétköznapok része: az emberalatti életet kell normálisként elfogadni.

Advertisement

Csak mondom, hogy ha már morális okokra hivatkozunk, akkor Szíria helyett/mellett illene már megdönteni az észak-koreai diktatúrát is. Már évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna tenni. Persze, tudom, ilyenkor az emberek legyintenek, hogy "lokális érdekek", meg hogy "senkinek nem fontos az ottani rendezés". Aztán levezetésként lehet még egy nagyot kacagni a Kim Dzsong Unról készült mémeken, esetleg teli szájjal királydrámázni a fentiek olvasása után, hozzátéve még, hogy "amiről onnan hallani, azt el kell osztani kettővel". Miért is ne? Hátha nem is kellett minden családtagnak végignéznie a kivégzést, és a másod-unokatestvérek megúszhatták a dolgot. Lehet, Hjon Szongvol nem is halt meg, csak üdülni ment.

Mialatt Észak-Koreában két menetelés között anyának és apának rögtönöznek egy darabot lányuk főbe lövésével, mi bátran derüljünk jókat azon, micsoda szappanopera ezeknek a távoli népeknek az élete, majd tegyük hozzá megfontoltan: lehet, hogy meg sem történt az egész. Isten hozott bennünket a földi pokolban.