Horváth László fideszes képviselő szerint a tájékoztatás hiánya miatt tört ki tömeghisztéria Szilvásváradon a fogyatékkal élők természetes lakókörnyezetbe való költöztetése kapcsán. A korábban ugyancsak az értelmi fogyatékosok szilvásváradi elhelyezése ellen kampányoló politikus felszólított mindenkit: "Akik nem itt élnek, akik csak a távolból üzengetnek, azok ne ítélkezzenek. Ők nem a megoldás részei." Horváth szerint mivel nem volt megfelelő a tájékoztatás, így a lakosok sem lehettek tisztában vele, mit jelent a fogyatékkal élők kitagolása.

Mindez szép és jó is lenne, ha a lakók valóban csupán azt ne tudták volna, miként fognak önálló életet élni a bélapátfalvai otthon lakói. Mind a képviselők, mind a lakók egy része ugyanakkor ellenségesen fordult a fogyatékkal élők felé: az általuk nyújtott látványtól berzenkedtek, és attól féltek, el fogják riasztani a(z amúgy Horváth videójának tanúsága szerint megértő, toleráns) turistákat. Az augusztusi közmeghallgatáson volt, aki nem is igazán finomkodott, és kijelentette: "Ha még nem jött át, kicsit erélyesebben is tudom mondani, hogy nem kívánjuk ezeket az embereket ide Szilvásváradra!"

Advertisement

Nem az volt a baj, hogy előítélettel viseltettek a fogyatékkal élők iránt, miként a nép indulatát többen interpretálták. Előítéletek még a legkiválóbbakban is megfogalmazódhatnak, ha mondjuk az utcán szembetalálják magukat egy másik emberrel. Itt ugyanúgy, mint Vámosszabadin, az idegenellenesség csapott át tömeghisztériába, melynek keretében az emberek egymást hergelték bele magukat a magukat megvédeni nem képes távollévők démonizálásába. A közbeszédnek pedig szép lassan része lett, hogy "bolondokat költöztetnek a faluba".

A vámosszabadiak reakcióján én is megütköztem. A menekültek démonizálásáról írott cikkem után viszont többen is megvádoltak azzal: nincs bennem kellő megértés a helyiek iránt, és vadliberálisokra jellemző módon Budapestről gerjesztem a konfliktust. "Nem idegenellenesség ez, hiszen nézzük meg, miféle konfliktusok voltak Bicskén is" - jelentették ki többen is, nagyvonalúan nem törődve azzal, hogy a vámosszabadiak nem valós tapasztalatok kapcsán fejezték ki aggodalmukat, hanem igyekeztek mindennel megvádolni a menekülteket, amivel csak lehetett. Ebben az interpretációban a menekültek betegségek hordozói voltak, azonkívül erőszakos, elvadult lények, akik eleve csak a bajt hozzák az emberre. Így a vallásuk miatt hazájukból elűzöttek nemhogy áldozatok nem lehettek, de bizonyos bűnöző elemek miatt ők eleve nemlétezőnek lettek kikiáltva. Áldozat lett viszont a boltos, aki jó előre kijelentette: csak kényszerűségből szolgálja majd ki a menekülteket. Áldozat lett az anya is, aki kamerába mondta, hogy gyermekei nem állhatnak majd szóba az idegenekkel.

És rózsadombi megmondó lett az, aki rámutatott ennek abszurditására. Szilvásváradon hasonló irracionális félelmek gerjedtek a fogyatékkal élőkkel szemben, az ezen megütközők pedig ismét csak elefántcsonttoronyban élő, a lakosság problémáival nem törődő "liberális jogvédőkké" váltak. Az i-re a pontot pedig Szabó Máté ombudsman tette fel alábbi, jogvédők kapcsán tett kijelentéseivel: "Eléggé felelőtlenek tudnak lenni, egyből a legradikálisabb negatív minősítését merészelik adni egy komplex problémának, amit én és a munkatársaim nem tehetünk meg. Ezzel csak a társadalom egy kis szegmenséhez szólnak, nem tudják megszólítani azokat, akik a problémáknak tényleg a sűrűjében élnek. Más nyelv is kell, le kell tudni fordítani az emberi jogokat a hétköznapi emberek nyelvére. Úgy is mondhatnám: szálljanak le a magas lóról, és magyarázzák el Mari néninek, hogy miért nem kell félni a menekülttől Vámosszabadiban, a fogyatékossággal élőktől Szilvásváradon!"

Advertisement

Ugyan előbbiek a hivatásos jogvédőkről szólnak, de lévén tőlem is elhangzott az idegenellenesség vádja, szeretnék reagálni az elhangzottakra. Kezdjük talán a végén: ki is él itt valójában fogyatékkal, a bélapátfalvai otthon valamelyik lakója, vagy Mari néni? Valóban annak kellene leszállnia a magas lóról, aki felnőtt, értelmes embernek tekinti Mari nénit, így aztán a Mari nénin adott esetben kiütköző hisztériát ekként is ítéli meg?

Ha már Szilvásváradon, illetve Vámosszabadin is a tájékoztatás hiányát panaszolták: mégis, kinek és miért kellene tájékoztatnia Mari nénit arról, hogy nem kell félni a fogyatékkal élőktől? Elnézést, de ez nem a szülő feladata volna akkor, mikor gyermeke eléri a négy-ötéves kort? Valószínűleg Mari néninek sem ártott volna általános iskolában erkölcstanóra, ha még mindig abban a hitben él, hogy a fogyatékkal élőktől, vagy eleve a menekültektől félni kell.

Éppen az a visszatetsző szerintem, amikor valaki elkezd Mari nénikről beszélni, mondván, a hétköznapi emberekkel is meg kell értetni a politikai üzeneteket, és más egyéb, rendkívül összetett gondolatokat. Már bocsánat, de Mari néni, a "hétköznapi ember" nem hülye, miként az emberek nagy része sem az. Aki viszont felnőtt ember létére olyanokat mond, hogy "fogyatékosok ne jöjjenek ide, mert nem nyújtanak szép látványt", annak illő feltenni a kérdést: "mondd, te megőrültél?" Már ha megtiszteljük azzal az adott személyt, hogy értelmes, gondolkodásra képes embernek tekintjük őt.

És akkor nem árt eloszlatni még egy félreértést: sem a vámosszabadiak, sem a szilvásváradiak nem éltek a problémák sűrűjében attól még, hogy úgy érezték, veszélyben vannak, mert fogyatékkal élőket, esetleg menekülteket telepítenek a tíz kilométeres körzetükön belülre. A vámosszabadiak éppenséggel el is mondták, hogy addig semmiféle bűnözés nem volt településükön, és hogy ehhez képest egy támadás is soknak mondható.

Persze, én szívesen együtt érzek mindenkivel, de ezekben a felállásokban nehogy már az egészséges, erejük teljében lévő lakosok legyenek az áldozatok, szemben mondjuk a menekültekkel vagy a fogyatékkal élőkkel. Nehogy már azok vindikálják maguknak a jogot a valódi problémák ismeretére, akik mondjuk azért félnek a bevándorlóktól, mert sosem láttak még színes bőrű embert.

Rózsadombi jogvédőként viszont igazán át tudnám érezni azok problémáját, akik nyugodt életükből arra kell ébredjenek, hogy öt utcával lejjebb fogyatékkal élők költöznek. Magam vidéki lakótelepen nőttem fel, de éltem már újpesti belső udvaros, jobbára romák lakta házban is. Igazán örültem volna neki, ha ezzel szemben akként találkozhatok a való élettel, hogy menekültek költöznek több kilométerre a lakásomtól! Mert hogy mint kiderült, a vámosszabadiaktól azért elég messze vannak ahhoz a menekültek, hogy ne is kelljen a mindennapokban keresztezniük egymás útját.

Advertisement

Amíg pedig sem a vámosszabadiaknak nem kell örökbe fogadniuk menekülteket, sem a szilvásváradiaknak fogyatékkal élőket, hadd ne kelljen nekem se ezt tennem ahhoz, hogy felháborodásomnak adhassak hangot. Ugyanis a pofám leszakadna, ha valamikor is bele próbálnék szólni, költöznek-e fogyatékkal élők a több kilométeres körzetembe. Megjegyzem: költöztek már korábban is, csak nem igazán voltak nekem kötelesek bejelenteni ezt.

És akkor hozzáteszem azt is: menekülttábor esetében valószínűleg én is tartanék a konfliktusoktól. Viszont amíg nem bizonyosodok meg arról, hogy adott esetben reális a félelmem, nem igazán adnék ennyire nyíltan hangot aggodalmaimnak. És főként nem lépnék fel elnyomóként ("kényszerből szolgálom ki őket", "a gyerekem nem állhat szóba az ő gyerekeikkel"), valamint olyan baromságokat sem állítanék, hogy a menekülttábor lakói járványokat terjeszthetnek.

De értem én, hogy kisebb közösségekben miként zajlik a tömeghisztéria terjedése. Iskolák esetében éppúgy, mint kevesebb lakosú településeknél. Nem is igazán a szívem csücske ez a légkör, ahogy mindennapjaimban azt a közeget sem szívesen tapasztalnám meg, amely mondjuk Németh László Gyász című regényében, vagy Thomas Vinterberg A vadászat című filmjében körvonalazódik.

Advertisement

És ha Mari nénit tájékoztatni kell arról, miért nem kell félni a fogyatékkal élőktől, akkor tessék már elmondani a focihuligán Pistának és Józsinak is, miért nem helyes szétverni vonatfülkéket. Szálljunk le mind a magas lóról, és ne vegyünk eztán evidenciának olyan dolgokat, amiket a gyereknek már hatéves korában illik megértenie.