Praktikus és egyéb okokból sem szoktam már közéleti témákban írni. Nem azért, mert tartanék attól, hogy bajom lehet belőle, csupán rég belefáradtam abba, hogy szegény anyám ingyenes lekurvázását, vagy jómagam bármiféle haszon nélküli lezsidózását / lenácizását olvasgassam furtonfurt.

Tegnap viszont közel 10 év után ismét tüntetni mentem. Nem azért mentem, hogy beálljak a frusztrált DK-s nyuggerek kormányellenes óbégatásába, vagy, hogy sírjak egy intézkedés ellen - sokkal inkább egy tökéletesen abszurd, sérült, ugyanakkor végtelenül cinikus és arrogáns ötlet ellen indultam el tegnap.

Advertisement

Nyilván mindenki látta, mi történt. És talán már most hallja mindenki az elhatárolódásokat, hogy "az erőszak nem megoldás", hogy bársonyos forradalom, meg virágos szép szavak fújják majd vissza az elnyomó rendszer lángoló trónját a sötétségbe, és különben sem lehetünk olyanok, mint a "kukaborogató nácik". Hát egy lófaszt, mama!

Még mielőtt rögtön agent provocateur lennék, leszögezem: számomra sem a balhé a lényeg. A "balhé" csupán része az egésznek. Mert elárulok egy titkot: a radikalizálódott tüntetők mindenhol "erőszakosak", kurvára nem ebben kell keresni a különbséget. De természetesen most is az van, mint minden kibaszott alkalommal: ha valakik valami olyat csinálnak (betörnek egy ablakot, stb.) azonnal jönnek a viráglelkű injektorok a konteóikkal, hogy az aktuális hatalom beépített CIA/KGB/MOSSAD ügynökei csinálták a cirkuszt, hogy lejárassák a békés és nemes szándék szelével harcoló tüntetők ügyét. Hát egy lófaszt, mama!

Egy dolgot áruljon el nekem valaki: ebben a történelemben mikor volt olyan, amikor finomkodó szép szavakkal jutott előre egy ügy? Naugye.

Advertisement

A lényeg azonban megint elsikkad. Nem kívánom túlidealizálni a helyzetet, de a tegnap alighanem lényegében volt más. Eddig ugyanis egyetlen esetben sem láttam, sőt, fel sem merült bennem, hogy 15 éven belül látni fogok olyat, hogy egy nyilvánvalóan anarchista tüntető és egy nyilvánvalóan radikáljobbos ultra egymás mellett állva szólogat be egymásnak, majd amikor megjelenik Demszky Gábor, kórusban küldik el az anyjába, titulálják dinoszaurusznak, és kérik ki maguknak, hogy egyáltalán ki mer jönni az utcára. És nem egy és nem két fiatalról beszélek.

Hogy betört pár ablak és tönkrement három nyílászáró? Senkinek nem esett baja. Egy szimbolikus épületet rongáltak meg a tüntetők, ami teljesen legitim eszköz a politikában. Mi több, külön kiemelendő a rendőrség és a tüntetők szinte úri modora egymással szemben. Mert amint beálltak a tüntetők és a székház közé a rendőrök, a dobálás is abba maradt, maximum lézerezték a rendőrök kezében lévő kamerákat, a rendőrök pedig teljesen normális hangnemben szólították fel a jelenlévőket, hogy menjenek ki a Lendvay utcából, mert szabálysértést követnek és ezért ki lesznek emelve a tömegből. (Noch dazu még jó éjszakát is kívántak, mikor elmentem a sorfal mellett...)

És pont eddig kellett elmenni. Úgy erőszakban, mint minden másban.

Ám, ahogy mondtam, nem akarom túlidealizálni a helyzetet. Nem hiszem, hogy a posztanarchisták és a neofasiszták kéz a kézben fognak tüntetni a továbbiakban a demokratákkal, kidobálva a demszkyket a tömegből, miközben a rendőrök egyetértő kacsintásokkal végzik a kötelességüket, olykor-olykor félrenézve. De talán egy rövid ideig most merem azt hinni, hogy valami egészen új mentalitás indult el a tegnappal.

(kép via Hír24)