Friss hír, hogy a holnap érkező Vlagyimir Putyin hazánkba érkezése után nem sokkal megkoszorúz majd egy emlékhelyet, ami 1956-ot ellenforradalomként említi, és örök hálát rebeg a "szovjet hősök" felé, akik "életüket áldozták a magyar nép szabadságáért." Az Index szerint itt egyedül az orosz sajtó lehet majd jelen. Nem sokkal később Putyin kezet fog majd Orbánnal (előbbi biztos tud majd mit kezdeni az illiberális állam fogalmával), egyezményt írnak alá, de az orosz vezér beteszi majd a lábát a Hősök terére és a Szent György térre is.

Mindenki előtt megvan, minderről milyen dühös publicisztikát tudnának írni a jobboldal nagy öregjei, például Megyeri Dávid, ha éppen még mindig Gyurcsány lenne az Orbán? Hogy milyen kis finom iróniával tűzné tollhegyre az egészet Pilhál György, kiemelve a Putyint arcon nyalintó Toto kutyát, a magyar fél meghasonlottságát, és azt, hogy „mindezt a rendszerváltás után több évtizeddel, nahát"? És Rétvári Bence lenne a jövő nagy reménysége, aki a Facebookon kíméletlen fekete humorral és lazasággal fejtegetné, hogy „ők a múlt, mi vagyunk a jövő".

Advertisement

De 2015-öt írunk, most épp Orbán a Gyurcsány, így hát a jobboldal nagy öregjei, köztük jó eséllyel Megyeri Dávid is azt fogják fejtegetni, hogy márpedig a Gyurcsánynak csak egy szava se legyen. Pilhál György finom kis iróniával tollhegyre tűz majd valami marginális szocialista politikust, kiemelve a Putyint arcon nyalintó Toto kutyát, a „ballib oldal" meghasonlottságát és a többit. Rétvári Bence pedig, a jelen nagy reménysége, Facebookon kíméletlen fekete humorral és lazasággal fejtegeti majd, hogy „nem is volt olyan rég, amikor miniszterelnökként úgy írt netes naplójában az orosz elnökről, hogy méltán érdemelhetné ki érte a Doromboló cicus-díjat."

Ezért előre is arra kérném az említetteket, illetve mindenkit, akit érint, hogy legyenek kedvesek kíméletlen őszinteségű, éleslátó válaszaikat ne Gyurcsány Ferencnek, Szanyi Tibornak, Tóbiás Józsefnek vagy a Névtelen XII. kerületi Szocialistának címezzék, hanem inkább nekem. Szerencsére nemcsak hogy sosem tárgyaltam Putyinnal, de a kutyám sem nyalogatta soha az arcát. Sőt, a kutyákat sem igazán szeretem, mindig is macskapárti voltam. Nekem aztán nem hatalmas kiábrándulás Putyin, és sosem gondoltam, hogy 2011 előtt ő volt a nyugatos, karizmatikus hős, de azután bezzeg a keleties despota. 2010 előtt nem valamelyik önkormányzatban voltam, hanem gimnáziumban, és soha az életben nem szavaztam sem az MSZP-re, sem a DK-ra. De hogy a témánál maradjunk: 1990-ben születtem, így kérdéseim igazán csak nekem lehetnek, már ami azt illeti, ki hol volt, amikor.

S hogy miért adtam ezt a címet az írásomnak? Magam sem tudom.

De ne legyen kétséges: mindez rohadtul nem hangzik jól.

Frissítés: Úgy tűnik, téves hír volt a koszorúzásról szóló, és Putyin egy másik emlékműnél emlékezett meg. Ez jó hír, és elnézést a tévedésért, ami a poszt kiindulópontját jelentette. Mindenesetre a felirat megléte természetesen így is ugyanakkora probléma, még ha a találkozással kapcsolatban aktualitása nem is volt. Kognitív disszonancia persze így is bőven van már jó ideje a Fidesz-politikusoknál és -híveknél a témában is (lásd pl Pintér Bence mai írását a gyurcsányságozó Bayerről), amit ideje lenne megfelelően kezelni.

Advertisement

És persze a Szabadság téri szovjet emlékmű is ugyanúgy problémás - ha már a kommentelők ezt is felvetették, mintha bármikor is helyeseltem volna a meglétét.

Szóval, ahogy Dévényi István írta a Válasz.hu-n, érdemes lesz még a most sajtónyilvánosságot kapott felirattal foglalkozni, "ha már az 1956-os forradalom a magyarság egyik legfontosabb identitásképző eseménye."

(fotó: Hazafias Népfront)