Nem ígérek semmit. Ennek a posztnak nincs és nem is lesz se különösebb célja, se értelme, csak beteszek ide pár képet és mondatot, ami szerintem valamiért érdekes.

Tanulságot se fogok levonni.

Még mielőtt azonban bármibe is belekezdenék, muszáj végre leszögeznem, kimondanom, aláhúznom, megvallanom, hogy ha van kifejezés, amit kimondottan utálok a magyar nyelvben, az a hanyatló nyugat. Pontosabban: nem az zavar, hogy a kifejezés létezik.

Hanem az, hogy használják. Még ha ironikusan is.

A fenti képen egyébként egy olyan óriásplakát látható, ami a frankfurti főpályaudvar egyik központi peronján Ritter Sportot reklámoz (sajnos nem tudom, hogy működik a csoki magyarországi értékesítése, eljutnak-e például a szezonális kiadásai a márkának a budapesti boltokba, mert ha igen, akkor a vaníliáskifliset nem ajánlom). Az egész Hauptbahnhofot telepakolta a Ritter Sport rosszabbnál rosszabb szóviccekkel, a képen látható, minimális némettudás nélkül is érthető Marzipanik! még egészen kulturált.

Hemde hoch! Ingenként 1 euróért kimossák és kivasalják a t. ügyfél ingjét, amennyiben Frankfurtban él és gyakran hord ingeket, mert például a bolt melletti Commerzbank-székház (tervezte Sir Norman Foster, aki egyébként a Reichstag üvegkupoláját is megálmodta, és már Budapestre is tervezett valamit, vagy csak akart, nem tudom) a munkahelye, vagy a vele szemben lévő Deutsche Bank, vagy éppen a pár méterre fekvő, vagyis hát inkább álló Hessische Landesbank. Vagy csak simán szeret inget hordani, mint én.

Valahogy így képzelem el a tökéletes pénzügyiszolgáltatás-reklámot. Igen, mi a pénzét akarjuk, áll a Spiegel eheti számában megjelent egészoldalas hirdetésben.

Ha már a Spiegel, egy örök szabály: mindig jó alkalom az önpromóra, ha marad szabad hirdetési felület a lapban. A legszebben magyarra átültetve ez úgy hangzik, hogy "Az igazságot szolgáljuk - amúgy senki mást." Lehetne persze úgy is, hogy az igazság felé köteleződtünk el, de hát Bajnai Gordon is lehetne ma Magyarország miniszterelnöke, aztán mégse az.

Nemrég, pontosabban másfél hete nyílt meg Frankfurt egyik legújabb felhőkarcolójában az MMK2 nevű kiállítótér, ahol a frankfurti modern művészeti múzeum egy teljes emeleten mutatja be gyűjteményének éppen aktuális darabjait. A hangsúly most a női művészeken volt, és nyilván volt pár egészen inspiráló dolog, én mégis egy filmet ajánlanék: Sarah Morris 2008-as Beijing című alkotását, ami 84 percen keresztül mutatja be a várost hibátlan kép-zene párosítással. Itt a trailer. És egy másodpercig sem volt unalmas.

És a végére az egyik legfrankfurtibb dolog, ami csak létezhet. Németországban számos helyen lehet látni kioszkokat: ezek a miniboltok jellemzően újságot, pár apróságot és sört árulnak. Teljesen eltérő nyitvatartással működnek, sokan közülük esténként szuper kocsmaként funkcionálnak, már amennyiben a tulajdonos kirak a hely elé három padot. Frankfurt Bornheim negyedében üzemel például a Buddha-Bar-Kiosk, ami éjjel kettőig tolja és a legjobb budapesti sörszaküzletekkel vetekszik kínálatban. A vendéglátásra sem lehet panasz: múltkor zárás előtt kaptunk ingyen chipset - elég low-cost persze, de még is így több, mint amit egy fapados ad.

Szóval van ez a kioszk.

Elég illusztris helyen ráadásul. Körülbelül ötven méterre van tőle az egyik frankfurti operaház. Negyvenre az Európai Központi Bank épülete. Harmincra a Commerzbank székháza. A Deutsche Bahn mondjuk van vagy százhúsz, cserébe ott kezdődik a piroslámpás negyed. És a kioszk neve az, hogy Das Investment. 100% Frankfurt, 100% banknegyed, 100% márkakiterjesztés. Baromi profi munka amúgy, még jó, hogy bele nem lépett.