A múltkor már siránkoztam egy sort, hogy milyen gáz, ha holtak segedelmével kíván egy párt politikai hasznot – szavazatokat – szerezni. No, most csudálatos pártjaink megmutatták, hogy nemcsak Antall Józseffel, Bibó Istvánnal, vagy Kossuth Lajossal tudják ezt művelni, hanem élő személlyel is.

Történt ugyanis, hogy az X-Faktorban – amely egyébként bizonyos értelemben társadalmilag hasznos műsor – harmadikként végzett Krasznai Tündének megtiltották, hogy részt vegyen a parlamenti gyermekkarácsonyon. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat – mely Magyar Egyesületének elnöke Kövér László, a Parlament fideszes elnöke – attól tart, a konzervatívabb emberekben visszatetszést kelthet a korábban pornófilmekben szereplő nő. Ez már csak azért is vicces, mert a meglehetősen feslett erkölcsűnek tűnő – viszont határon túli – Csobot Adél simán felléphetett tavaly, mint a verseny harmadik helyezettje.

Advertisement

Persze az ügy komoly felháborodást keltett, elvégre a gyerekek valszeg pont leszarják, hogy ki énekel nekik, csak csoki legyen, meg ajándék. Nah jó, ez nyilván csúsztatás, de az tény, hogy többen is morogtak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatra – amelynek történetesen pont a parlamenti elnök, Kövér László a legfőbb fejese.

Elsőként az Orbán Viktort amúgy felakasztani szándékozó, méltatlanul elhallgatott „liberális” véleményvezér, Rózsa Mihály kezdte a derpegést. A Liberálisok „üdvöskéje” szerint „ez a csodálatos hangú lány, ezerszer különb a Gyerekmentő Szolgálatos ostobáknál, ezerszer többet ér, mint ezek a primitív balfaszok”. Persze az ő érvelése is azon a vonalon mozog, hogy milyen keresztények ezek a „primitív balfaszok”, ha egyszer nem tudnak megbocsájtani. És amúgy is: „Mária Magdolna kurva volt”.

Na ezen a vonalon mozog népünk s nemzetünk megmentője, a baloldali összefogás kovácsa és kovásza, Őszöd hangja, Gyurcsány Ferenc is. Az éppen szakácskönyvben utazó politikus ezt írta Facebook-oldalán:

„Jézus magához engedte a bűnösöket. A mi "keresztényeink" kiátkozzák azt is, aki megbotlott. Tényleg keresztények?”

Azért nem hiszem, hogy karácsony előtt ne lenne fontosabb téma országunkban, mint hogy ki énekelhet a parlamenti ünnepségen és ki nem. Másrészt nem kéne valakinek a múltját – közvetve – kihasználni. Mert mitől is jobb az, aki egy expornóst védve, a múltjából élve szerez szavazatokat, mint aki pont ellene ágál?

BÓNUSZ: Kiszel Tünde Krasznai Tündéről (Hír24)

„Undorító! A legdurvább felnőttfilmekben szerepelt, most pedig itt sztárolják. Rossz példát mutat a fiataloknak és azt sugallja, hogy ha nincs pénzünk, akkor menjünk el nyugodtan pornózni, aztán jelentkezzünk tehetségkutatóba, mert a múltunk nem okoz problémát. (...) Visszatérve Krasznaira, azt gondolom, hogy kutyából nem lesz szalonna, bár én kívánom, hogy sikerüljön tényleg jó útra térnie.”

(kép: kiszeltunci tumblr)