Szanyi Tibor nekiment a szekszárdi trafikügyet kiteregető, a Fideszből időközben kilépő Hadházy Ákosnak. Előbb leárulózta, majd utána kommentek sorozatában le is cinkosozta a politikus-állatorvost, aki korábban az ATV-ben elmondta: úgy érezte, a képviselői egyeztetés kapcsán épp e két alternatíva közül választhat. Hogy vagy tétlenül nézi kisegzisztenciák tönkretételét, vagy nagy nyilvánosság előtt megvallja, mi is történt.

Az MSZP-s politikus először borzasztó keményen leárulózza, kihullott Fidesz-pribéknek nevezi Hadházyt, majd közli: "3 évig alkotó részese volt a szekszárdi tolvajlásoknak, ám ezekről egy szót se pakol ki, hanem magát egy ártatlan kis állatorvoskának akarja beállítani. Frász! Bőszen megszavazta az összes görénységet!" Először tehát az a baj, hogy felmondta az állítólagos bajtársiasságot, másodszor pedig, hogy nem ment még tovább, és nem leplezte le ától cettig az elmúlt évek összes apró mocskosságát.

Advertisement

Eleve nem tudom, honnan veszi Szanyi, hogy mit szavazott meg Hadházy, illetve miként alakított ki képet a szekszárdi önkormányzati képviselői tevékenységéről. Hajlok arra, hogy ránézésre próbálkozott ezzel - illetve nem vette jó néven, hogy Hadházy épp őt kritizálta Kálmán Olga műsorában. Az ellenzék színvonaltalanságára ugyanis épp a vele egy műsorban szereplő Szanyit hozta fel példaként a szekszárdi képviselő.

Szanyi viszont jobban tenné, ha az egész mostani ellenzék nevében háláját fejezné ki Hadházynak: ha ugyanis nincs az ottani leleplezés, hangfelvétellel - neaszociknyerjenek-felütéssel, akkor ma sokkal inkább vaktába lehetne csak lövöldözni akkor, amikor az ember a trafikbotrányt szeretné kritizálni. Így viszont, hogy egy esetben már nagyon is konkrét bizonyíték van arra, hogy fideszes képviselők egyeztettek trafikokról, már jóval bátrabban és nagyobb elánnal lehet támadni a saját embereket lekenyerezni óhajtó, kisboltosokat kisemmiző fideszes elitet.

Az MSZP Kapitánya pedig inkább hallgathatna elvek kérdésében: épp neki nincs sok joga ezt másokon számon kérni, azok után, hogy virtigli baloldaliként oly sok éven keresztül szemet hunyt pártja neoliberális/neokonzervatív politikáján. Arról meg már ne is beszéljünk, Szanyi mi mindent szavazott meg eddigi parlamenti tevékenysége során.

Advertisement

Egyébként a műsorban úgy tűnt, nem saját ügyeit próbálja takargatni a képviselő, hanem más képviselők botrányos dolgaiba nem kíván még inkább belefolyni. Az egyeztetést is sejthetőleg azért vette fel, mert félt, hogy egy másik ügyben őt is gyanúsítottként fogják kezelni. Mindegy is: nem kötelessége mások pitiánerségeit leleplezni. Az ember pedig már csak tudja, hogy ment önkormányzati szinten a politika az elmúlt húsz évben folyamatosan: a szívességek - lekenyerezések rendszere bizony mindenütt virágzott, szocialistáknál épp úgy, mint fideszeseknél. Nem hiszem, hogy Hadházy feladata lenne ez ügyben is robbantani.

Hadházy viszont őszintének tűnik, és éppenséggel pártja más vállalhatatlanságaira is kitért utóbbi egy-két interjúja során. A 168 Órában például a Schmitt-ügyet említette meg, mint olyan esetet, amikor majdnem felállt, csak aztán "egy kormányhoz közel álló humoristától megtudtam: az elnök egy hét múlva lemond". A Teol.hu-nak adott interjújában Schiffert és Ángyánt hozta fel pozitív példaként arra, hogy igenis ki lehet állni politikusként is az elvek mellett. És ugyancsak a 168 Órában elmondta azt is: "évekig ment a másikra mutogatás: ha elrontott valamit az egyik oldal, azonnal azzal riogatott, hogy jönnek a kommunisták, vagy fordítva. A baloldal is ezt csinálta. Kellene egy nyugodt harmadik erő, amely kiszáll ebből, és nem manipulálja az embereket, nem él vissza évtizedes sérelmekkel."

Szanyi meg maradjon csak tovább a mókuskerékben, riogasson és mutogasson: de Hadházyval szembeni erkölcsi többletet ne nagyon vindikáljon magának.

Ha nem akarsz lemaradni semmiről sem, kövesd az Alternatívát a Facebookon!