Kossuth Parti Nagy Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje türelme. Történt ugyanis, hogy a meglehetősen baloldali Hír24 „Poszt itt” nevű véleményrovatának felkért szerzői közé a napokban bekerült L. Simon László is, aki számtalan kormány- vagy ahhoz közeli pozíciót vállalt a kormányváltás óta. A Kossuth-díjas irodalmár enyhén túlreagálta a dolgot:

Értelmezésem – és eddigi bejegyzéseink – szerint ez a rovat, ez a virtuális klub igen éles kritikával viszonyult az Orbán-rezsim politikájához. E politikának L. Simon egyik legfőbb kulturális prominense volt és van. Ezt én a közös posztittolással összeegyeztetni nem tudom, nem akarom. Következésképp nem is fogom, a bejegyzőséget ezennel befejeztem.

Az egyébként szerintem nagyszerű irodalmár – De gustibus non est disputandum – Parti Nagy spanja is beszállt a buliba: Kálmán C. György „Első változat” nevű magyarnarancsos blogján kürtölte világgá, hogy egyetért Parti Nagy Lajossal.

„(…) L. Simonnal sem kell egyazon rovatban szerepelni. Tartsunk távolságot, legyünk nagyon gyanakvóak, viszolyogjunk.

Parti Nagy és Kálmán C. sajnos ismét megmutatta,

hogy a szekértáborok logikája továbbra is meghatározó a magyar értelmiségi viszonyokban: képtelenség párbeszédet folytatni Magyarország előrejutása érdekében – legalábbis a legfelső szinteken. Baloldali értelmiségiként ismét megmutatták, hogy sosem képesek a mondanivalóval vitatkozni – Parti Nagy azt írta, hogy a tartalommal egyetért, de a személlyel nem, és ez általános. De vajon mit szól majd az említett Kossuth-díjas irodalmár, ha majd a távolabbi jövőben aszerint fogják megítélni, hogy milyen posztokat írogatott, ahelyett, hogy miket írt? A baloldali értelmiség ugyanis ilyen logika mentén nem tud mit kezdeni Nyirő József és Tormay Cécile életművével: az emberrel bajuk van, ezért műveikkel vagy nem foglalkoznak, vagy alapvetően lenézik őket.

Advertisement

Kálmán C. György érvelése volt igazán gyomorforgató, amikor is számon kérte L. Simonon, hogy miért mer blogolni, ha egyszer a kormányzatnak dolgozik, hogy merészeli, ha egyszer nem független értelmiségi?

Ezek az emberek most gyorsan megpróbálják eljátszani a független, higgadt, »valahol, belül, mégiscsak rendesember« értelmiségit, akik kellő distanciával kezelik a politikát, s akiket ezért tisztelet és elismerés illet.

Kálmán C. a fenti mondataival nem (csak) a jobboldali értelmiséget, hanem az egész magyar értelmiséget definiálta.

Itt mindenki azt hiszi, hogy övé a tudás, a „másik oldal” értelmiségijei nem is értelmiségiek, és aszerint lehet velük párbeszédbe elegyedni, hogy miket tettek korábban. Holott.

Arra kellene koncentrálni, ami összeköt bennünket, nem arra, ami elválaszt. Le kellene ülni néha az árok túlpartján lévőkkel is egy-egy sörre, vagy fröccsre. Beszélgetni filmekről, zenékről, könyvekről, sportról, oktatásról, politikáról. Meghallgatni egymás érveit, felfogni, amit a másik mond. Barátságokat kötni. Én erre törekszem konzervatív, de kritikus fiatalként, és tapasztalatom szerint a baloldali fiatalok körében is vannak, akik nyitottak erre. Ez a blog is ennek a párbeszédnek a terepe.

A fenti sorokat februárban írtam, ugyanitt, az Alternatíva hasábjain. Véleményemet továbbra is tartom: sokszínű társaságként kell együtt dolgozni jövőnkért, nem azt figyelni, hogy mikor tudunk borsot törni annak az orra alá, aki nekünk korábban keresztbe tett. Objektíven persze nem lehet véleményt cserélni, de törekedni lehet arra, hogy elvonatkoztassunk attól, hogy kinek milyen prekoncepciói vannak, vagy azok hibáira is rá lehet mutatni. A lényeg, hogy ne utasítsuk el a másik gondolatait egy kézmozdulattal, hanem merjünk beszélgetni egymással. Talán az előbbre visz.

Advertisement

Ha további kommentárokra vágysz, kövesd Facebook-oldalunkat, vagy iratkozz fel RSS-csatornánkra!