Az egyik legsokszínűbb, legérdekesebb, legvitatottabb téma, az öltözködés miatt öli éppen egymást a Tehetséges Magyar Értelmiség blogszerző és Facebook-kommentelő része az Alternatívától kezdve a Jobbklikken át a Jobbegyenesig, meg gondolom, sok más helyütt is, de ennyi mindent egyrészt lehetetlen, másrészt felesleges elolvasni, pláne ha gyakorlatilag ugyanazt írja mindenki, csak más szavakkal. Én már attól repdestem az örömtől, amikor Schiffer Miklós stílustanácsadó rovatot kapott a magyar Forbes-ban, de ekkora áttörést még én sem reméltem.

Hát eljött végre a nagy nap.

Mondjuk szomorú vagyok, hogy a fától az erdőt jelenség most is előbukkant, és még szóba sem került, hogyan állt a mindenképpen egyedi megjelenésű szónokon a póló (ami szerintem inkább egy dzseki, ha már), eleve, melyik CCCP-póló a legszebb a sok közül. Őszintén szurkolok, hogy egy Velvet-posztot megérjen a téma, az igazi persze egy Orosz Péter-műelemzés volna a Cinken, aminek logikus folytatása lenne egy kortárs összművészeti performansszal egybekötött forradalmi divatbemutató az Aurórában, a Kettős Mérce blog élő közvetítésében.

Meg persze az is egy vicc, hogy ez a szám még mindig aktuális:

És hát sajnos ez is:

Prioritások, tudom.