Itt a nyár, de idén még semmilyen jó napozós zenét nem adtak ki azok az előadók, akik a bolygót a megfelelő irányba görgetik. Béklyók alatt nyögnek a minőségi napozós zenére áhítozó agyak.

Mi ugye magyarok vagyunk, mi tudjuk a legjobban, hogy ha a jelenben nincs semmi érdekes, a múlton kell elkezdeni kapirgálni a kérget, hogy ne unatkozzunk.

Közép-Kelet-Kelet-Közép-Kicsit Dél, De Még Inkább Közép-Tehát A Nem Olyan Jó -De Azért Például Moldovánál Mégis Jobb Európa valaha készített legjobb napozós lemezét - a térség legtöbb fasza lemezéhez hasonlóan - Tito sírja körül kell keresni, mind helyben, mind időben. 1983-ban jelent meg ugyanis a tiszteletreméltó és atommenő Jugoton gondozásában a mai napig legbombábbnak számító szerb együttes, az Idoli második albuma.

A Cokolada címet viselő lemez kifejezetten a Jugoton toporzékolása miatt készült, a kiadó ugyanis elégedetlen volt az Idoli első stúdióalbuma, az Odbrana i poslednji dani eladásaival. Máig érthetetlen egyébként, hogy a nyolcvanas évek elején miért nem kellett ez a cucc a hülye jugóknak, ugyanis a kilencvenes években meg hirtelen arra jöttek rá az utódállamok kritikusai, hogy az Odbrana i poslednji dani nemhogy nem rossz, de egyenesen a valaha készített legjobb jugoszláv album. Mik vannak, ugye.

De persze ez mind mellékes, a lényeg, hogy akkor régen nem fogyott. A kiadó meg pont olyan dolog, ami azt akarja, hogy fogyjanak a lemezek, ezért kizavarta az együttest Londonba, hogy felvegyenek egy K.Ö.N.N.Y.E.N. F.O.G.Y.A.S.Z.T.H.A.T.Ó. albumot. A tagok nem akartak menni, sőt igazából nem is akartak felvenni semmit, mert a basszusgitárost közben behívták sorkatonának, és a többiek meg szerették volna várni az új cucc felvételeivel. A Jugoton viszont nem törődött az ilyen szentimentális picsogással, gyorsan leakasztották az azelőtt tök más együttesekben játszó, de vérprofi Branko Isakovicot, és ideiglenesen bedugták az Idoliba.

Advertisement

Így született meg a Cokolada. Az első, címadó dalon is látszik, hogy itt bizony nem lesz semmi, ami az értelmünket egy picit is tornáztatná, miután rákerül a tű a bakelitre, az agyhalottak ajkai is mosolyra görbülnek.

Ez a tulajdonsága teszi az albumot ideálissá napozáshoz. Amikor az ember vízparton döglik, nem szeret azon gondolkodni, hogy Cseh Tamás mire gondolt, amikor azt énekelte, hogy ő bizony sajnos nem lehet lángunk, de hamunk annál inkább. (Sosem tudtam egyébként, hogy mégis miért ne lehetne nekem lángom Cseh Tamás. Vagy ha az nem, akkor hamum miért igen? Mindegy.)

Advertisement

Szóval fekszünk a parton, a távolban üvöltöznek a kisgyerekek, éget a Nap. Nirvána van, talán csak egy fagyira vágyunk, de arra sem olyan nagyon. Közben jönnek a jobbnál jobb - itt fogyaszthatóbbnál fogyaszthatóbb - számok. Cokolada, Radostan Dan, Vetar i Zastave, Bambina, ezek a nagy slágerek, erre szürcsölték harminc éve a Cocktát a délszláv kislányok, nekem mégis a Tiho, tiho jön be leginkább.

Egészen hihetetlen, hogy 30 éve írták ezeket a dalokat.